Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Ünnepi szentmisét celebrál Frajna András Atya Szegváron

1 381

Mint ahogyan korábban már megírtuk, Szegvárra jön Frajna András Atya 2023. augusztus 19-én, szombaton. Délelőtt 10 órakor fog szentmisért tartani a Kisboldogasszony Templomban. A szentmise után beszélgetés és agapé lesz templomunk kertjében.  

Az előzményekhez kapcsolódik, hogy András Atyának június 24-én volt az ünnepi gyémántmiséje a kerepesi Szent Anna Templomban, s a mise után Szegvár Nagyközségi Önkormányzat nevében Szenczi Zsolt önkormányzati képviselő személyesen meghívta Szegvárra András Atyát, s kérte, hogy legyen díszvendége a falunapi ünnepi programnak, s Elemér Atyával együtt szenteljék meg az újkenyeret. Andrási Elemér plébános pedig két héttel később a falunapi szentmise celebrálására kérte fel Frajna András Atyát.   

Frajna András Atya 8 éven át, 1983-tól 1991-ig szolgált Szegváron. Az Ő nevéhez fűződik a plébániai hittan bevezetése, ő kezdeményezte az Egyháztanács megalapítását, a rendszerváltás után pedig Ő általa lett bevezetve Szegváron az iskolai hittan. A júniusi gyémántmiséjére sok szegvári elment, hívők, egykori hittanosok, ministránsok. A gyémántmise fotós összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató