Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Tyúkanyó

9 059

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés Elnöke, „Gémes Laci” elnevezésű Facebook profiljában a mai napon egy bejegyzésben személy szerint engem említett meg. A poszthoz a sok „szemetet” most is „odasöpörte a szél”, akik lájkolgatnak, kommentelgetnek úgy, hogy nem tudják az igazságot, vagy olyan szinten agyhalottak, hogy nem is értik az egészet.  

Most a legkevésbé ahhoz van kedvem, hogy erre reagáljak, de mégis csak így illik, pláne, hogy valótlan információ van a bejegyzésben megemlítve.

Kedves Laci!

Kérlek, hogy olvasd el az eredeti posztot, ami a Szegvár Online-on jelent meg 2023. augusztus 10-én. Ebben a bejegyzésben pont az ellenkezője van, amit ma írtál, azaz, hogy nincs bűz.

„…elmentem a sporttelep környékére, de nem éreztem semmit”.

Tudom, hogy a „pincériskolai tudományoddal” nehezen megy a szövegértés, ezért azt javaslom, hogy ismételgesd a mondatot, s talán megérted. Ha mégsem sikerül, akkor tudok neked ajánlani a közelben egy nagy tapasztalattal rendelkező nyugdíjas pedagógust, akihez bármikor beugorhatsz nyelvtanórát venni.

Tehát én egyetlen szóval sem állítottam, hogy a bűz a halfeldolgozótól jön (amit egyébként egyik olvasónk jelzett), s semmi rosszat nem állítottam a halfeldolgozóról.

Szegváron is beszédtéma volt, s ugyanezen a napon a „Szentesi Skacok” oldal is megírta, hogy „párod” F. Pompília egy nagy veszekedést követően bosszúból leáramtalanította az üzemet, s ráadásul a nevelt fácánjaidat is kiengedte.

Forrás: Szentesi Skacok

Próbáltam a Szegvár Online cikkének megjelenése előtt felvenni a kapcsolatot B. Dániellel, de ő azonnal letiltott Messengeren. Később sem válaszolt, a Facebook oldalára kitett bejegyzésből értesültem az álláspontjáról.

(Olvasóinkra bízom, hogy józan paraszti ésszel fejtsék meg, hogy miért tiltott le B. Dániel ahelyett, hogy tisztázza magát, s hogy miért lehetett ez a viselkedés kontra produktív.)

A Geofish közleménye 2023. augusztus 14-én

Az mondjuk más kérdés, hogy én ezekből a halakból semennyi pénzért nem ennék, hiszen az afrikai harcsa arról híres, hogy dögevő hal, és hogy jól tűri a gyenge minőségű, koszos vizet. Én mint horgász, inkább a magyar halfajtákat preferálom (például a pontyot), s azok közül is inkább azt, amit én fogok ki a Kurcából, a Tiszából, vagy más magyarországi élővízből.  

Szeretnék még néhány gondolatot megosztani „munkásságodról”, „kommunikációdról”, „viselkedésedről”. Nagyon elszomorít, hogy engem támadsz ezekkel a bejegyzésekkel, pedig én sohasem bántottalak téged, s néhányszor „ellenszélben” is megvédtelek. Én nem politizálok, s nem vagyok közszereplő sem.

Azzal is tisztában vagyok, hogy 7 hónap van már csak hátra „politikai karrieredből”, s utána már csak a „lefőtt kávét” kortyolgathatod. Remélem, hogy többet már nem tudsz elvenni Szegvártól, nem tudod támadni azt a falut, ahol polgármester voltál három ciklusban. Őszintén bízom benne, hogy aki helyetted lesz a megyei közgyűlés elnöke, az majd „visszatörleszti” Szegvárnak azt, amit te elvettél.

Én azt tanácsolom neked, hogy erre a 7 hónapra változtasd meg az „ars poeticádat”, s próbáld meg méltó módon végig vinni tisztségedet. Én a helyedben megkeresném Dr. Kakas Bélát, az előző megyei elnököt, s tanácsot kérnék tőle, hogy mit tégy jövő júniusig. Vagy nézd meg a Youtube-on, hogy Dr. Kakas Béla hogyan viselkedett, milyen tartalmú interjúkat adott, miket mondott az ünnepi beszédeken, vagy hogyan öltözködött, milyen volt a megjelenése, stb. Tudom, hogy ez a te iskolai képesítéseddel és öntörvényű magatartásoddal ez nem egyszerű (különösképpen, hogy különböző tanmesékben magadat tigrisnek és sólyomnak titulálod).

Mondjuk a legjobb az lett volna, ha el sem vállalod a megyei elnökséget „pincériskolai tudományoddal”, nulla önkormányzati tapasztalattal, nyelvtudás nélkül. (Szomorú, hogy két évtized „politizálás” alatt sem tudtál önkormányzati tapasztalatot gyűjteni.)

A Szentesi Vízilabda Klubbot sem kellene vezetned úgy, hogy úszni sem tudsz, s nincs semmilyen nonprofit vezetői tapasztalatod, a nincs semmilyen sportban jártasságod.

Én a helyedben templomba sem mennék addig, amíg nem tudok szabályosan keresztet vetni. Szép volt, hogy a tavalyi búcsú ünnepi szentmisén beültél a templom első padsorába a Farkas-házaspár mellé, csak iszonyat ciki volt, hogy nem tudtál szabályosan keresztet vetni, s nem tudtad, hogy mikor kell letérdelni, felállni. (Az első sorban „puskázni” sem lehet az előtted ülőtől.”) Ezzel a nevetséges viselkedéssel nekem is borsot törtél az orrom alá, mert a videófelvételből ki kellett vágnom az összes kínos részt. (Zárójelben azért megjegyzem, hogy a Farkas-házaspár maximálisan ismerte a római katolikus templomi szentmise „protokollját”, és ez azért is tanulságos, mert ha jól tudom ők református vallásúak.)

2022. szeptember 11. Ünnepi szentmise a szegvári Kisboldogasszony Templomban

Szégyen, hogy a hivatalodban te szereled fel a radiátort és te pakolod az ablakokat. A radiátor is jobban járt volna, ha egy szakember szereli fel, neked pedig a hivatali feladatokkal kellene foglalkozni. Azt mondják, hogy nem értesz semmihez, a saját vendéglátópari vállalkozásod is csődbe ment, s hogy amibe te belefogsz, az minden rosszá válik.

A nyelvan korrepetálásra visszatérve, én ezt már 2006 őszén is javasoltam neked, amikor az egyik kiállítás megnyitóján harmadszori nekifutásra sem tudtad azt a szót kimondani, hogy

tyúkanyó.

Ahelyett, hogy a megnyitó szövegét előtte elolvastad volna négyszer-ötször, ahelyett arra a hölgyre voltál mérges, aki azt megfogalmazta. (Azért azóta annyit már okosodtál, hogy már nem állsz ki beszédeket tartani.)

Ugyanazon az oldalon álló politikustársaidba rúgsz bele, a legtöbben a hátad mögött nagy szemekkel ámulnak, amit csinálsz, s szégyellenek téged. (Lehet, hogy a szemedben úgy mosolyognak, mint Arató András István, de a hátad mögött köpködnek utánad.) Farkas Sándor már a születésnapjára sem hívott meg, pedig ott volt minden politikus a környékről, aki „számít”. Kifarolt mindenki mögüled, nincs már egy barát sem, aki mondaná, hogy

„öregem, húzd be a kéziféket”.

Hogy lehet, hogy a Kurca-Völgye pályázatnál nem volt senki sem, aki megfogta volna a vállad, s azt mondja, hogy

„ne csináld”.

(Az lett volna helyes, ha félreteszed a rigolyádat, s inkább megkérdezed Csáki Bélát, kikéred a véleményét, neki nagy tapasztalata van turizmus terén.)

Forrás: Magyar Narancs, 2023. szeptember 21.

S nincs egy „asszonyka” sem, aki kivasalná az ingedet, s normálisan felöltöztetne, hogy méltón tudj megjelenni megyei eseményeken. Büdös tornacipőben, borostásan jelentél meg például az augusztus 10-i sajtótájékoztatón is.

Az is érdekes tény, hogy a botrányaidtól hangos a social média. (Nem emlékszem, hogy Dr. Kakas Béla idejében lett volna ilyen vagy hasonló.) Vagy például nemrég kiderült, hogy van egy Facebook csoport, „Összefogás Gémes László megbuktatásáért” címmel. Két napig én is tagja voltam ennek a csoportnak, de kirúgtak, amikor téged védtelek meg egy gyalázatos bejegyzésben. De a két nap alatt volt időm körülnézni, és képernyőmentéseket készíteni, például, hogy milyen posztok vannak, de mégis az a legérdekesebb, hogy kik a csoport tagjai. (A csoport az én fotómból kivágott képet használja, amint lesz időm, levetetem.)

Összefogás Gémes László megbuktatásáért Facebook csoport

Én azt szeretném kérni Tőled és a „dögtelepes bónuszbrigádodtól”, hogy engem ne bántsatok, mert én nem ártottam nektek. Ha „Facebook huszárkodsz”, sértegetni fogsz, reagálni fogok rá. Ha legközelebb van valamilyen problémád, akkor inkább gyere el, s beszéljük meg személyesen – így lenne helyes.

Hidd el, hogy sokszor sajnállak, amikor botrányaidról olvasok. Őszintén azt szeretném, ha visszapörgethetnénk az időt negyed évszázaddal, s most is ugyanaz a „Gémes Laci” lennél, mint akit megismertem az 1990-es évek végén. Az a „Gémes Laci” akivel jókat elbeszélgettünk esténként a videótékában (akkor még nem volt Facebook), aki eljött, s csillogó szemekkel megmutatta az aznap vásárolt új lila Suzuki Swiftet.

Purgel Zoltán

(Néhányszor használom a „dögtelepes bónuszbrigád” kifejezést, aki nem tudja, annak nagy vonalakban összefoglalom: amikor 3 évvel ezelőtt anyukám a halottasházban feküdt, mi pedig a családdal készültünk a másnapi temetésre, akkor a cikkben említett „brigádnak” az a nagy ötlete támadt, hogy a legnagyobb fájdalmamban úgy tudnak a legnagyobbat „belém rúgni”, ha egy nyilvános bejegyzésben kiküldenek a szegvári dögtelepre fotókat készíteni. Mint később megtudtam, a bejegyzés a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés internet előfizetésének IP-címéről lett elküldve, s nagyjából tudom azt is, hogy mely aljadék társaság áll mögötte.)

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató