Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az Ady Endre Művelődési Ház

999

„Immár kész a leltár…” – Elérkeztünk Kőrösi Lajos bácsi utolsó digitalizált, feldolgozott filmjéhez. Egyelőre anyagi okok miatt nem tudjuk folytatni a felvételek digitalizálását – elfogyott az erre felajánlott pénzbeli támogatás. A szuper 8-as filmek digitalizálását egy budapesti stúdió tudja elvállalni 500 Ft / perc áron. Kérem, aki tudja, támogassa kezdeményezésemet pénzadománnyal a 2600016-15224306-15139310 bankszámla számra (Kedvezményezett: Purgel Zoltán; Közlemény: Lajos bácsi.). Lajos bácsi teljes filmarchívumának digitalizálásához kb. 240.000 Ft pénzösszegre lenne még szükség.

A „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban ma délután 15 órakor megjelent kisfilm a szegvári Ady Endre Művelődési Házat mutatja be, kívülről-belülről. A kultúrház volt Lajos bácsi munkahelye, ő volt évtizedeken keresztül az intézmény vezetője. A felvételeken látszanak a jellegzetes piros-fehér színű ablakkeretek, és az, hogy milyen szépen gondozott volt a Művelődési Ház környéke – az előkert szépen be volt ültetve rózsákkal, díszcserjékkel és egyéb növényekkel. A bejárati ajtón plakátok: „Papp György Disco a Puskin Ifjúsági Klubban”, „Video Disco minden vasárnap, műsorvezető: Komócsin István”. A belső felvételeken pedig feltehetően a szegvári Díszítőművész Szakkör kiállítását láthatjuk.

Ez az amatőr kisfilm is Kőrösi Lajos bácsi szuper 8-as filmarchívumának digitális feldolgozásából származik, pontosan a 28. és 30. számú filmtekercsről, a felvétel ideje 6 perc 56 másodperc. A felvétel ide kattintva tekinthető meg.

A mai napig az alábbi filmek lettek közzétéve Kőrösi Lajos filmarchívumából:

Film címeKészültIdőFilmtekercs
száma
Videó link
Labdarúgó mérkőzés a sportpályánKb. 1980-as évek eleje5:3519. 20.Megtekintés
Úttörőnek lenni jó!Kb. 1970-es évek vége4:5926.Megtekintés
Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny1980. augusztus3:4729.Megtekintés
Az Ady Endre Művelődési HázKb. 1980-as évek eleje6:5628, 30.Megtekintés
Ünnepi ülés a pártházban és a kultúrházbanKb. 1980-as évek eleje4:1420, 33.Megtekintés
A Szegvár-Zsigerháti tanyasi iskolaKb. 1980-as évek eleje3:5623Megtekintés
Épül a szegvári tornacsarnok IV.Kb. 1980-1981.13:611, 7, 15, 1.Megtekintés
Épül a szegvári tornacsarnok III.Kb. 1980-1981.10:399, 10, 2. Megtekintés
Épül a szegvári tornacsarnok II.Kb. 1980-1981.16:5723, 27, 13, 16.Megtekintés
Épül a szegvári tornacsarnok I. Kb. 1980-1981.14:1412, 8, 35, 17, 25.Megtekintés
Horváth János: Beszélgetők című szobor átadása1981. május 1.7:175-6.Megtekintés
Épül a víztorony – kilátás a víztorony tetejérőlKb. 1978.4:4731-32.Megtekintés
Tűzoltó verseny a sportpályánKb. 1979-1982.3:1718.Megtekintés
Látogatás a szegvári kertészetbenKb. 1980-as évek eleje3:1634.Megtekintés
Kisiparosok kiállítása1980. május 1.3:0914.Megtekintés
Pártrendezvény, Nemzetközi Tej VilágnapKb. 1970-es évek vége2:513.Megtekintés

Támogassa kezdeményezésemet

Lajos bácsi teljes filmarchívumának digitalizálásához kb. 350.000 Ft pénzösszegre lenne szükség, a mai napig 121.500 Ft pénzadományt sikerült összegyűjteni. A további pénzösszeg összegyűjtéséhez támogatókat keresek. A projektet egyedi mértékű pénzbeli adományozással, átutalással lehet támogatni az alábbi számlaszámra.

Adományozás belföldi átutalással

  • Bankszámla szám: 12600016-15224306-15139310
  • Kedvezményezett: Purgel Zoltán
  • Közlemény: Lajos bácsi

Adományozás nemzetközi átutalással

  • IBAN szám: HU70126000161522430615139310
  • Swift / BIC: TRWIBEBBXXX
  • Kedvezményezett: Purgel Zoltán
  • Közlemény: Lajos bácsi
  • Bank címe: Wise, Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató