
Néma sírkövek, őrzött emlékek – Szegvár múltjának nyomában
November 2-a, halottak napja. Az évnek ez az időszaka mindig különös csendet hoz magával. Ilyenkor talán mindannyian egy kicsit többet gondolunk azokra, akik már nincsenek velünk. Eszünkbe jutnak a szüleink, nagyszüleink, rokonaink, barátaink, egykori szomszédaink, azok az emberek, akik valaha a mindennapjaink részei voltak. Felidézzük a hangjukat, a mosolyukat, egy-egy régi beszélgetést, egy mozdulatot, vagy akár egy apró történetet, amelyet az idő sem tud kitörölni az emlékezetünkből.
Amikor végigsétálunk a szegvári temető régi sírjai között, óhatatlanul megállunk néhány sírkő előtt. Ismerős családnevek, megkopott feliratok, régi fényképek néznek vissza ránk. Talán egy-egy név láttán eszünkbe jut valaki, akiről már évek óta nem beszéltünk, vagy akinek a történetét még gyermekkorunkban hallottuk szüleinktől, nagyszüleinktől. Ilyenkor érezzük igazán, hogy ezek a sírok nem csupán az elmúlásról mesélnek, hanem az életről is.
Sokan közülük egykor Szegvár utcáin jártak, itt dolgoztak, szerettek, családot alapítottak, gyermekeket neveltek, örültek és küzdöttek. Volt, aki hosszú életet kapott, másoktól túl korán búcsúzott el a családja. Ma már csak a sírkövek, a régi fényképek és az emlékeink őrzik jelenlétüket.
Halottak napján gyújtsunk egy gyertyát azokért is, akiknek a sírja mellett talán már kevesen állnak meg. Mert minden emberi élet megérdemli, hogy emlékezzenek rá, és minden egykori szegvári történet része annak a közös múltnak, amelyet nekünk kell tovább őriznünk. Amíg emlékezünk rájuk, addig nem tűnnek el nyomtalanul.
A mai napon a Szegvár Online-on halottak napja közeledtével egy 2005. május 12-én készített fotósorozatot jelentetünk meg. Dr. Mészáros Imre ötlete alapján készült el a képes összefoglaló, a fotókat én készítettem 26 és fél évvel ezelőtt, Imre pedig a képek címét fogalmazta meg.





Ide tértek vissza…






Nevét magyarosította, nemzeti színű zászlót szentelt, és a harcba induló szegvári nemzetőrök élére ált…
Kovács Béla képviselő úr emlékezete, e sorok írójának pályázati beadványa és Szarvas János kőfaragó mester munkája mentette meg az enyészettől…







