Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Farsangoltunk

2 108

2005. február 12-re meghívót kaptunk a mindszenti Művelődési Házban a baksi amatőr színjátszók Poén című bemutatójára.
A rossz idő ellenére mi, a szegvári Szép Öregkor Nyugdíjas Klub tagjai 14-en vettünk részt az előadáson, de meglepetésünkre már szinte telt ház fogadott. Érkezésünkkor a vendéglátók pogácsával és forralt borral kínáltak.
Az előadás nagyon szervezett volt, és bár elmondásuk szerint ők nem színészek, nagy felkészültségről tanúskodtak. A műsor nagy része humoros színdarab volt, de énekszám, balett, tánc és operett részletek is bemutatásra kerültek. A zúgó tapsból és a sok nevetésből ítélve a közönségnek nagyon tetszett az előadás. Szinte mindenkit felvidított. 
Mi egyöntetűen úgy értékeltük, hogy nem bántuk meg, hogy eljöttünk, és ha lehet máskor is szívesen részt veszünk ilyen rendezvényen.
A szentesi Nyugdíjas Klub tagjai is meghívtak a Móricz Zsigmond Művelődési Házba jelmezes farsangi rendezvényükre. A meghívásnak örömmel tettünk eleget, ami uzsonnával egybekötött beszélgetéssel telt el. Az összejövetel nagyon jól sikerült, sok ismerőssel találkoztunk és elköltöttünk egy kellemes délutánt.
A Szép Öregkor Nyugdíjas Klub tagjai:
Bacsa Józsefné klubvezető, Vigh Ferencné klubtag

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató