Selymesen

Minden éven vannak gondok, feladatok a szervezéssel, a kirándulás lebonyolításával, de ebben az évben mintha még egyszer annyi lett volna. Először az időpont kiválasztása került nehézségbe, azután a menterend változás tett keresztbe, végül egy sor betegség, és még pár apróság, de végül is sikerült elindulni 20 gyerekkel a várva várt Tanyára. Szerencsére a 9 fiú mellett – rendes kislányok is jöttek – és 2 főiskolás nagylány akik mindenben segítettek. Persze a fiúk a merészebbek, és végre kiszabadulhattak sok kötöttség alól, így nem csoda, ha minden felnőtt őket tartotta szemmel. A jó levegő, a friss, üde környezet, és az óriási homok, és a zöld rét felszabadította a gátlásokat, és jó lehetőséget kínált mindannyiunknak a játékra, a gondtalan nyaralásra. Mi felnőttek igyekeztünk, hogy a jó étvágynak eleget tegyünk, és minden finom falat az asztalra kerüljön. (Ebben a szülők, és nagymamák süteményei is segítségünkre voltak.)
Esténként a „fürdő szoba” benépesült, és nagy csutakolás zajlott, a délutáni pancsolások után.
Egy hatalmas árkot ástak, és abban folyt a víz egy tóba, ahol persze mindenki jól megmártózott. (Azért inkább homokos lett, mint vizes.) Már ott sajnálkoztunk a szülőkön, akik a szennyes ruhákat fogják mosni! (Minden fürdőruha, nadrág egyszínű volt: földfekete.) De a jó kedv szerencsére nem csorbult. Jó étvággyal és kedvvel folytak az órák, és zajlottak a közös játékok: futballmeccs, akadályverseny, homokvár építés, humócska, fogócska, tollasozás, és a többi.
Két beszámolót, a fiúk tollából, közre is adunk, amely ott, illetve itthon a hazautazást követően készültek:

„2005. 07.19. Én nagyon, nagyon vártam, hogy elinduljunk: 12.12-kor indultunk a vonattal. Amikor megérkeztünk nagy volt a pakolászás, mindenki öltözött. Első megmozdulásunk a gaz szedő verseny volt. Második az árok és tó ásása, és a pancsolás, bár én nem pancsoltam ekkor. Ezután uzsonna volt. Játszottunk egy kicsit. Pár perc múlva vacsoráztunk. Lefeküdtünk aludni, de csak hajnali egykor aludtunk el. Éjszaka jót pihentünk. Jött a reggel, és reggeliztünk, majd elindultunk pályát keresni a délutáni meccshez. Én lehet, hogy nem fogok focizni, most megyek ribizlit enni.
Visszaérkeztünk. Most tízórai volt, csak sütit ettünk. Nagyon nagyot pancsoltunk, most én is benne voltam…..
Elkezdtünk vacsorázni, a vacsi paprikás rántotta volt. Utána még játszottunk. Lefeküdtünk aludni, most Martin és én aludtunk el. Eljött a reggel. Most én keltem fel hamarabb, de visszaaludtam. Ahogy elkezdődött a reggeli, lett egy kis baki, mert elkezdett esni az eső, és be kellett vonulni a konyhába. Ki mentünk játszani egy kicsit, azután az ebéd jött. Ez pedig zöldbab leves és paprikás krumpli volt.
Eljött a várva-várt akadályverseny! Mi voltunk a Delfinek. Mi lettünk az elsők hátulról, de mi kaptuk meg először a csokit, cukrot és tollat. Én jól jártam a tollal, mert szükségem volt rá, mert a másik kifogyott. (Írta: Gy. Márk, 2005. 07. 19-21, Selymes)

Martin szerint:

„Már nagyon vártam ezt a napot. 2005. július 19-én kedden negyed egykor indultunk a szegvári vasútállomásról. Kb. fél 1-kor ott voltunk Szentesen. Pár perc múlva felszálltunk a Kiskunfélegyházi vonatra. Kicsit hosszú volt az út. Azután villamos vonattal mentünk el egészen Selymesig. Vagy 2 km-t gyalogoltunk a tanyáig. Szétnéztünk mindenütt, és aztán kipakoltunk. Azután paré szedő verseny volt, azután elkezdtük ásni a medencét, de nem lett kész. Elkezdtünk uzsizni, és még azután játszottunk. Következő volt a vacsora. Ezután elkezdtünk fürödni. Játék után bementünk a szobába, és lefeküdtünk. Még meséltünk ezt-azt, azután el akartunk aludni, de nem bírtunk. Végül fél 1 felé bírtunk elaludni. Jól aludtunk. Reggel 7 órakor keltünk fel. Felöltöztünk és mentünk reggelizni. Elindultunk túrázni. Rövid tízórai volt, de finom. Ezután folytattuk a medence építését. Már készen lett és közben megérkezett az Atya is. Hamarosan jött az ebéd pillanata. Rövid idő múlva kimentünk a dagonyára. Uzsonnára visszajöttünk. Uzsi után végre teleengedtük a medencét és elkezdtünk pancsolni. Nagyon szutykosan vacsiztunk meg. Közben az Atya elment. Megfürödtünk. Elkövetkezett az utolsó éjszaka. Mos mi, hamarabb elaludtunk mint a lányok – a másik szobában -. Jót aludtunk, és most fél 7-kor keltünk fel. Jött a reggeli, és közben már pakolásztunk a táskánkba. Közben visszatemettük a medencét. Jött az ebéd, bableves és paprikás krumpli volt. Ezután kimentünk a dagonyára, és az M5-ös mellé. Visszamentünk, jött az uzsonna. Elköszöntünk Lincike nénitől és mentünk ki az állomásra. 10 perc múlva ide is ért a vonat. Lassan beértünk Kiskunfélegyházára. 45 percet vártunk a Szentesire. Felszálltunk és kényelembe helyeztük magunkat. Szentesen is 5 percet vártunk, végre ideért és felszálltunk. 4 perc alatt Szegvárra értünk. A szüleink már vártak az állomáson. Nagyon jó volt, és sok élményben volt részünk. Remélem jövőre is megyünk!!!! (L. Martin 4/a)

Az igazi élmény az amit nem is lehet leírni, mert az a szívekben marad és jó lesz emlékezni pár év elmúltával, mint a két kislánynak az édesanyja, akik régi selymesi élményeiket elevenítették fel a vonatra várva az állomáson kedden délben. Bizony ezért megyünk, és vállaljuk a „küzdelmes utat”, a felnőttek a szervezést, és a lebonyolítást.
Mi megköszönjük a szülők segítségét, adományaikat, és főleg azt, hogy ránk bízták legdrágább kincseiket –a gyermekeiket – erre a 3 napra, hogy együtt élvezzük az Úr Isten szépségét, és szeretetét. Külön köszönjük a négy nagylánynak, hogy segítettek, játszottak, és törődtek a gyerekekkel, amíg mi a főzéssel foglalkoztunk. Köszönjük Feri bácsinak és Lincike néni, Péternek, hogy lehetőségünk volt ezen a nyáron is ott nyaralni a felejthetetlen selymesi tanyán.
Reméljük, hogy ez az élmény beépül emlékeinkbe, és szíveinkbe, és gazdagabbá leszünk általa. Hála érte Istennek.