Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Buda Richárd közleménye

0 65

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Az alábbi közleményt Buda Richárd juttatta el szerkesztőségünkbe.

Tisztelt „Kurca-völgye” Szegvári Környezet-,
Víz- és Természetvédelmi Egyesület!

Ezen úton kívánom értesíteni az elnökséget és tagságot arról, hogy a mai nappal lemondok elnökségi tagságomról, tagságomról és nem kívánok addig tagja lenni, amíg a mindenkori elnök, elnökség az egyesület működésétől független önös céljainak megvalósítását szolgálja.

Indoklás

2002 óta igyekszem a település fejlődését szolgáló egyesületekben aktívan részt venni, aminek írásos nyomai fellelhetők. Ezen anyagot felhasználva (ellopva) többen igyekeznek saját karrierjüket felépíteni, de mindezidáig ez nem került az én együttműködési (hitelességem) készségemnek a megkérdőjelezésébe. 
Mire is gondolok:

– Többszöri kérésemre se sikerült találnunk egy időpontot, amikor a belépő tagokat összehívhattuk volna, üdvözölhettük volna egyesületünkbe. Tájékoztathattuk volna korrekten mi és hogyan, mikorra várhatók a munkák, és mi akadályozhatja mindezeket. 

– Nem lettek a tagok korrekten tájékoztatva lehetőségeikről pl.: a kivágott fa ingyen hazavihető; kedvezményekkel tele, flotta telefonhoz juthatnak (sőt előzetes tájékoztatás, elnökségi határozat nélkül az egyesületen kívüli embereknek az elnök elmondása szerint kb.: 50 embert részesített ugyan ebben a kedvezményben). Tisztázatlan körülmények között az egyesület nevében teleházat hozott létre és előzetes egyeztetés nélkül felvett egy állandó dolgozót, vélhetően ugyan azon egyesületen kívüli emberek számára, akik a kedvezményes telefonban is részesültek. Miközben az önkormányzati képviselői pozíciójának felhasználásával módszeresen kiszorította a NOSZA II támogatószolgálatot, és a CIVIL televíziót addigi helyéről.

– Folyamatosan suttogó politikával félreinformálta a lakosságot, aminek eredményeként leállt a Kurca tisztítása a felvállalt szakaszon. Aminek következtében folyamatos magyarázkodásba kényszerültem a lakosság és a vízügyihatóság között. Viszont szeretnék a horgász egyesületnek köszönetet mondani, hogy az ezenfelüli szakaszt az időjárás viszontagságaitól függetlenül megtisztították. 

– Utolsó lépésként szégyentelenül rágalmazó nyilatkozatot tett meg a Szegvári Naplóban XIX. Évfolyam 4. számában az Egyesületet felhasználva. Ezt viszont összekötőként nem tudtam már megmagyarázni a hatóságok felé, hogy mire alapozta az egyesület ezen sejtető kérdéseit, megállapításait. 

Fent említett okok miatt döntöttem úgy hogy én nem leszek áldozata, és nem asszisztálok tovább egy gusztustalanul törtető embernek (egyesületnek), aki kész egy nemes célra létrehozott egyesületet is beáldozni általa vélt népszerűségének növelése érdekében.

Mai nappal kérem a tagságom törlését!
Sok sikert kívánok a Kurca tisztításához!

Szegvár, 2006. április 12.

Tisztelettel: Buda Richárd

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató