Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Tizenegyedik alkalommal is…

0 828

Kérjük vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés már több mint egy évvel ezelőtt jelent meg.


Vannak dolgok az ember életében, amikre szívesen emlékezik vissza, vagy várja a folytatást,- a következő élményt,- a lehetőséget, – a pillanatokat az önfeledt boldogsághoz.

Gyermekkorban ezek az emlékek élmények, lehetőségek még fontosabbak. Talán társaim is, én is, az ilyen gyermekkori táborok, kirándulások emlékéből merítve próbáljuk tovább örökíteni a közösség szeretetét, megmutatni az együtt töltött idő hasznosságát, elültetni a gondolatot hogy igen is szép az élet elektronikai kütyük nélkül. Akár a kezünk, a lábunk, arcunk is lehet a játékszer egy-egy játékban, vagy akár egy vödörnyi sár is biztosíthatja a boldogság pillanatait, ha épp nincs más a közelben.

Biztos vagyok benne, hogy saját gyermekkori emlékeinkből építkezve hívtuk életre idén már tizenegyedik alkalommal a Szegvári Honismereti Tábort, amely minden gyermek köztudatában (és a szülőkében is) „Régész tábor” néven ismert.

Kovács Lajos bácsi, a tábor megálmodója mellett, a kezdetektől Vígh Mária a tábor vezetője viszi a vállán ezt a tábort, aki jól szervezett önkéntes csapatával tematikus, Szegvár múltjához köthető, történelmi, kulturális értékeket felelevenítő témakör köré építi a heti programot minden évben.

A 2019 évi tábor július 29 – augusztus 2. között került megrendezésre „Kismesterségek” elnevezéssel, témáját tekintve a régi idők feledésbe merült mesterségeit vagy kikopóban lévő szakmákat mutatott be.

A hét programját tekintve, a hétfői nap az ismerkedés napja volt, a csapatok megalakulása után a csapatvezetőkkel együtt az önkéntes segítők is letették az ünnepélyes tábori esküt. A rossz idő a délelőttnek nem kedvezett így a csapatok a Károlyi-Kastély termeiben csapat összekovácsoló játékokat játszottak, elkészítették a csapatzászlókat és kitalálták a saját csatakiáltásukat. Ebéd után már az udvaron tevékenykedtek, sátrat állítottak, berendezkedtek, birtokba vették a kastély kertjét és csoportonként átsétáltak a Jaksa János helytörténeti gyűjteménybe ahol Kulbert-Takács Hajnalka ismertette meg a fiatalokat Szegvár múltjával, régi idők mesterségeivel, építkezési szokásaival, hagyományaival.

A napot talán a lovaglás tette teljessé, amit a Tűzköves alapítvány önkéntesei Kispálné Gémes Csilla vezetésével biztosítottak. A gyerekek itt is sorban álltak, és szólítgatták, édesgették a számukra már jól ismert szelíd jószágokat és boldogan várták, hogy sorra kerüljenek. A nap hamar véget ért, szerintük ezt estig is nyugodtan lehetne csinálni.

A kedd egy igazán izgalmas nap volt a kastélyudvarba meghívott mesteremberek segítségével. Több elfeledett, érdekes szakmát ismerhettek meg a gyerekek és próbálhattak is ki. A kovács tüzet élesztett, izzott a vas, a kalapács alatt formálódott, vetődött a szikra, és mindenki szája tátva maradt. Tóth Feri bácsi szemében felcsillant az a huncut mosoly, amit én gyerekkoromban az öreg tanítónénim szemében láttam. „Na, gyere, kisfiam csodát mutatok.”  A gyerekek nem győztek sorban állni, hogy kipróbálják milyen nehéz is formálni a nyers fémet.

A másik helyszínen a természetben fellelhető anyagok közül a vessző kapta az egyik főszerepet Bánfiné Erzsike néni keze által. A haszontalan kesze-kusza ágak sorra rendeződtek a fürge ujjak között és készült a fonott kosár. Az idő rövidsége nem tette lehetővé, hogy mindenki készítsen egyéni alkotást de a mesterség szépségét megtapasztalhatták a gyerekek.

A papírszövés kifejezetten produktív helyszín volt, ahol Lantos Erika néni a vesszőfonásnál látott alapokat felhasználva, modern alapanyagból mutatott különböző újrahasznosítási ötleteket. Születtek is szebbnél szebb alkotások szép számmal.

Ugyanez elmondható az agyagozásról is ahol a fazekas mesterséget, az épített technikát mutatta be Kulbert-Takács Hajnalka, és a gyerekek itt is készíthettek saját alkotást. A gyurmázás öröme a saraskodással összekötve felejthetetlen pillanatokat jelentett a gyermekeknek.

A famegmunkálás csínnyát-bínnyát Kulbert György mutatta meg a fiataloknak, és ismertette megőket a fa lelkével. A fafaragás vissza térő foglalkozása a tábornak, így a faragni szerető fiatalok gyorsan megtalálták az összhangot Gyuri bácsival és büszkén mutatták saját faragókéseiket és saját munkáikat.

Talán igazi különlegesség volt az érmenyomó prés, amit Zsombó Zoltánnak és Májer Gyulának itt szeretnénk megköszönni. Ezen az állomáson a gyerekek a pénzverés, pénznyomás mesterségével ismerkedhettek meg és a 100 évnél is öregebb golyóspréssel saját szegvári érméiket is elkészíthették.

Ezen kiemelt foglalkozások mellett a gyerekek elsajátíthatták az arató koszorú készítését, a szövés, a fonás és a horgolás tudományába is betekintést nyerhettek.

A tematikus foglalkozások után a gyerekek a mesteremberek, foglalkozás vezetők körében ebédeltek. Délután folytatódtak a foglalkozások, de már szabadon választott formában mindenki annál a mesterségnél ahol szeretett volna, ami leginkább megragadta alkotó kedvüket.

Szerda, – a szerda mindig a kerékpáros kirándulás napja Mindszentre, ahol is Kovács Ildikó és csapata várt bennünket érdekesebbnél érdekesebb bemutatókkal és foglalkozásokkal. A kerékpár túra viszontagságaiból még fel sem tudott ocsúdni a társaság mikor siettek elénk. „Gyertek, gyertek! A pék most veti be a kemencét!” – és valóban Pribek András bácsi szorgos kezei alatt formálódott kidagadt cipók vártak a kosárban sorukra, hogy azután a péklapátra ülve vackolják be magukat a kemence sötét gyomrába. A kenyerek bevetése után a tízórai volt az igazi meglepetés. Ugyanis a kenyerek előtt a fürgejárású idős pék már előre kisütött vagy hat tepsi pékbodagot és még ráadásnak egy kis kenyérlángost. Az ízletes falatok után, a gyerekek megismerkedtek a Helytörténeti Gyűjtemény múzeumpedagógiai programjaival. A mindszenti önkéntesek között ott találtuk Kovács Lajos bácsit is, aki nagy örömmel magyarázta a földművelő eszközök használatát a fiataloknak. A tárlatvezetést interaktív elemekkel is tarkították a helyi fiatalok akik QR kódókat készítettek és az eszköz megnevezés helyére ezeket téve a fiatalok mobil-applikáció segítségével olvashattak az eszközről. Érdekes kontrasztot szült a modern és a régi kor együtt. Megismerkedhettek a halász, takács, paikárius, katona, bőrdíszműves, lovász, földmíves mesterségekkel, azok alapjaival, jellemzőivel, szerszámaival, eszközeivel. Az ebédet a gyerekek a Helytörténeti gyűjtemény melletti vadászházban költhették el.

Délután irány a strand! Annak minden pozitív velejárójával, fürdés, pancsolás, homokvár építés. Ami plusz meglepetés volt még, a gyerekek megismerkedhettek a kenuzás alapjaival, szabályaival, és egy igazi kenus olimpikonnal is. Irány haza, de előtte még uzsonna a kemencés kenyérből, Már az úton hazafelé a csütörtöki ott alvást tervezgették, és közülük néhányan nem aludtak aznap este az izgalomtól.

A csütörtöki program helyszínét a szegvári kendergyár udvara és medencéje biztosította, a gyerekek nem is tudják, hogy egy több mint százéves múltra visszatekintő létesítményben játszhattak szórakozhattak Gémes László polgármester úr és családja jóvoltából. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Ugyan is út közben megállót szerveztünk Gyömbér Ferenc és felesége Kiss Renáta „strucc ovijánál” ahol a gyerekek megfigyelhették a kis struccok keltetését is.

A kendergyár udvarán, több helyszínen folyt a munka, a gyerekek megtanultak sarat dagasztani, mezítláb taposták a szalmát a sár közé, hogy utána vályogtéglát készítsenek.

A keddről megmaradt vesszőkből az előre elkészített faszerkezet közé vesző fonatot készítettek és betapasztották sárral. Ahogy azt a múzeumban láttuk, patics falat készítettünk. Az ügyesebb gyerekek a nádat tették a tetőre, hogy fedele is legyen a kunyhónak. Bár az épület nem lett befejezve, ígéretet kaptunk rá, hogy jövőre folytathatjuk.

Egy másik helyszínt kialakítva leletládában, homokba rejtettük a Forray Máté Általános Iskola kiszuperált raktári csontvázát, Samut, mellé „leleteket” (patkó, marha koponya, amfora, sarkantyú,pénz) tettünk, igazi ásatást imitálva. A ládát és a homokot ezúton is köszönjük a Gyenes KFT-nek. A kihelyezett eszközök (lapátok, vödrök, ecset) segítségével a gyerekek átélhettek a valódi feltáráshoz hasonló pillanatokat.

A munka utáni jól megérdemelt strandolást a körmedence biztosította. Késő délután indultak csak vissza a kastélyba ahol a az önkéntesek által előkészített, Szabóné Marika néni által fűtött, község kemencéjében sütött kenyérlángos várta őket. A vacsorát a tábortűz körül fogyasztották el a gyerekek miközben Szűcs Zoli bácsi és Szűcs Gergő gitározott és tanított a gyerekeknek tábori énekeket. Sötétedés után szabadtéri „moziban” a Tüskevár című filmet nézték meg. A film után mindenki elhúzódott, a gyerekek beszélgettek, a sátrak körül szaladgáltak, élvezték a nyári este simogató hűvösét, majd kora hajnalban bágyadtan borultak hajlékukra.

Pénteken ismét a kendergyár biztosította a helyszínt. Sátorbontás után kerékpárral mentünk ki ismét. Folytattuk az előző napon félbe maradt munkákat, ismét fürödtünk és jó étvággyal ebédeltünk a segítőink által készített bográcsos csirkés tarhonyából.

 A tábor végét a tapasztalatcsere és az élménybeszámoló mellett a táborvezető tábori eskü alóli feloldása jelentette.

Kedves Táborlakók!

Ez a tábor augusztus 2-án befejeződött. Azért mi reméljük, hogy a közös emlékek, élmények tovább élnek bennetek és sokáig jó szívvel gondoltok vissza azokra a pillanatokra, amit itt eltöltöttetek! Mindenkit várunk jövőre is, mi ott leszünk!

A ti szórakozásotokért nagyon sok ember vállalt önkéntes munkát, vagy tett valamilyen felajánlást ezért itt szeretnénk megköszönni a fent említett foglalkozásvezetők, a Szegvári Polgárőr Egyesület, a Szentesi TÉSZ, Széll Csilla és Brezovai Zoltán, a Puskin Tej Kft., Érdi zöldséges,  az önzetlen támogatást és segítséget. Köszönjük!

656 photos
IMG_2702
IMG_2702
Tábor_2019 (30)
Tábor_2019 (30)
Tábor_2019 (31)
Tábor_2019 (31)
Tábor_2019 (56)
Tábor_2019 (56)
20190801_185256
20190801_185256
Tábor_2019 (57)
Tábor_2019 (57)
Tábor_2019 (58)
Tábor_2019 (58)
Tábor_2019 (59)
Tábor_2019 (59)
Tábor_2019 (60)
Tábor_2019 (60)
Tábor_2019 (62)
Tábor_2019 (62)
Tábor_2019 (63)
Tábor_2019 (63)
Tábor_2019 (64)
Tábor_2019 (64)
Tábor_2019 (65)
Tábor_2019 (65)
Tábor_2019 (67)
Tábor_2019 (67)
Tábor_2019 (68)
Tábor_2019 (68)
Tábor_2019 (69)
Tábor_2019 (69)
Tábor_2019 (70)
Tábor_2019 (70)
Tábor_2019 (71)
Tábor_2019 (71)
Tábor_2019 (73)
Tábor_2019 (73)
Tábor_2019 (74)
Tábor_2019 (74)
Tábor_2019 (75)
Tábor_2019 (75)
Tábor_2019 (76)
Tábor_2019 (76)
Tábor_2019 (78)
Tábor_2019 (78)
Tábor_2019 (79)
Tábor_2019 (79)
Tábor_2019 (80)
Tábor_2019 (80)
20190801_152856
20190801_152856
20190801_152854
20190801_152854
20190801_151613
20190801_151613
20190801_144125
20190801_144125
Tábor_2019 (125)
Tábor_2019 (125)
Tábor_2019 (137)
Tábor_2019 (137)
Tábor_2019 (141)
Tábor_2019 (141)
Tábor_2019 (142)
Tábor_2019 (142)
Tábor_2019 (148)
Tábor_2019 (148)
Tábor_2019 (149)
Tábor_2019 (149)
Tábor_2019 (151)
Tábor_2019 (151)
Tábor_2019 (163)
Tábor_2019 (163)
Tábor_2019 (164)
Tábor_2019 (164)
20190801_124724
20190801_124724
20190801_124507
20190801_124507
20190801_123903
20190801_123903
20190801_123749
20190801_123749
20190801_122611
20190801_122611
20190801_122556
20190801_122556
20190801_122552(0)
20190801_122552(0)
20190801_122552
20190801_122552
20190801_122436
20190801_122436
Tábor_2019 (193)
Tábor_2019 (193)
Tábor_2019 (194)
Tábor_2019 (194)
Tábor_2019 (195)
Tábor_2019 (195)
Tábor_2019 (196)
Tábor_2019 (196)
Tábor_2019 (198)
Tábor_2019 (198)
Tábor_2019 (200)
Tábor_2019 (200)
20190801_120201
20190801_120201
20190801_120108(0)
20190801_120108(0)
20190801_120008
20190801_120008
20190801_120007
20190801_120007
Tábor_2019 (208)
Tábor_2019 (208)
Tábor_2019 (209)
Tábor_2019 (209)
20190801_115709(0)
20190801_115709(0)
20190801_115709
20190801_115709
20190801_115706
20190801_115706
Tábor_2019 (210)
Tábor_2019 (210)
Tábor_2019 (214)
Tábor_2019 (214)
20190801_115147
20190801_115147
20190801_115136
20190801_115136
20190801_115130
20190801_115130
Tábor_2019 (215)
Tábor_2019 (215)
Tábor_2019 (216)
Tábor_2019 (216)
Tábor_2019 (218)
Tábor_2019 (218)
Tábor_2019 (219)
Tábor_2019 (219)
20190801_114314
20190801_114314
20190801_114312
20190801_114312
Tábor_2019 (220)
Tábor_2019 (220)
Tábor_2019 (222)
Tábor_2019 (222)
Tábor_2019 (223)
Tábor_2019 (223)
Tábor_2019 (224)
Tábor_2019 (224)
Tábor_2019 (225)
Tábor_2019 (225)
Tábor_2019 (226)
Tábor_2019 (226)
Tábor_2019 (227)
Tábor_2019 (227)
Tábor_2019 (228)
Tábor_2019 (228)
Tábor_2019 (230)
Tábor_2019 (230)
Tábor_2019 (231)
Tábor_2019 (231)
Tábor_2019 (234)
Tábor_2019 (234)
Tábor_2019 (235)
Tábor_2019 (235)
Tábor_2019 (236)
Tábor_2019 (236)
Tábor_2019 (237)
Tábor_2019 (237)
Tábor_2019 (245)
Tábor_2019 (245)
Tábor_2019 (246)
Tábor_2019 (246)
20190801_113516
20190801_113516
Tábor_2019 (248)
Tábor_2019 (248)
20190801_113458
20190801_113458
Tábor_2019 (249)
Tábor_2019 (249)
20190801_113455
20190801_113455
Tábor_2019 (250)
Tábor_2019 (250)
Tábor_2019 (252)
Tábor_2019 (252)
Tábor_2019 (253)
Tábor_2019 (253)
Tábor_2019 (254)
Tábor_2019 (254)
20190801_113339
20190801_113339
20190801_113337
20190801_113337
20190801_113336
20190801_113336
20190801_112907
20190801_112907
20190801_112904
20190801_112904
Tábor_2019 (256)
Tábor_2019 (256)
Tábor_2019 (258)
Tábor_2019 (258)
20190801_112442
20190801_112442
20190801_112410
20190801_112410
20190801_112217
20190801_112217
20190801_112213
20190801_112213
Tábor_2019 (259)
Tábor_2019 (259)
Tábor_2019 (262)
Tábor_2019 (262)
Tábor_2019 (263)
Tábor_2019 (263)
Tábor_2019 (265)
Tábor_2019 (265)
IMG_2708
IMG_2708
IMG_2703
IMG_2703
Tábor_2019 (266)
Tábor_2019 (266)
Tábor_2019 (267)
Tábor_2019 (267)
Tábor_2019 (269)
Tábor_2019 (269)
Tábor_2019 (271)
Tábor_2019 (271)
Tábor_2019 (272)
Tábor_2019 (272)
Tábor_2019 (275)
Tábor_2019 (275)
Tábor_2019 (276)
Tábor_2019 (276)
Tábor_2019 (277)
Tábor_2019 (277)
Tábor_2019 (279)
Tábor_2019 (279)
Tábor_2019 (280)
Tábor_2019 (280)
Tábor_2019 (284)
Tábor_2019 (284)
Tábor_2019 (285)
Tábor_2019 (285)
Tábor_2019 (286)
Tábor_2019 (286)
Tábor_2019 (289)
Tábor_2019 (289)
Tábor_2019 (290)
Tábor_2019 (290)
Tábor_2019 (292)
Tábor_2019 (292)
20190801_101537
20190801_101537
20190801_101531
20190801_101531
20190801_101334
20190801_101334
Tábor_2019 (294)
Tábor_2019 (294)
Tábor_2019 (295)
Tábor_2019 (295)
Tábor_2019 (296)
Tábor_2019 (296)
Tábor_2019 (298)
Tábor_2019 (298)
Tábor_2019 (299)
Tábor_2019 (299)
20190801_100910
20190801_100910
20190801_100901(0)
20190801_100901(0)
Tábor_2019 (300)
Tábor_2019 (300)
20190801_100849(0)
20190801_100849(0)
Tábor_2019 (304)
Tábor_2019 (304)
Tábor_2019 (308)
Tábor_2019 (308)
Tábor_2019 (309)
Tábor_2019 (309)
20190801_095155
20190801_095155
20190801_095152
20190801_095152
20190801_094929
20190801_094929
Tábor_2019 (314)
Tábor_2019 (314)
Tábor_2019 (315)
Tábor_2019 (315)
Tábor_2019 (316)
Tábor_2019 (316)
Tábor_2019 (318)
Tábor_2019 (318)
Tábor_2019 (319)
Tábor_2019 (319)
Tábor_2019 (320)
Tábor_2019 (320)
Tábor_2019 (322)
Tábor_2019 (322)
Tábor_2019 (323)
Tábor_2019 (323)
Tábor_2019 (324)
Tábor_2019 (324)
Tábor_2019 (326)
Tábor_2019 (326)
Tábor_2019 (328)
Tábor_2019 (328)
Tábor_2019 (329)
Tábor_2019 (329)
Tábor_2019 (330)
Tábor_2019 (330)
Tábor_2019 (332)
Tábor_2019 (332)
Tábor_2019 (333)
Tábor_2019 (333)
Tábor_2019 (334)
Tábor_2019 (334)
Tábor_2019 (336)
Tábor_2019 (336)
Tábor_2019 (337)
Tábor_2019 (337)
Tábor_2019 (338)
Tábor_2019 (338)
Tábor_2019 (340)
Tábor_2019 (340)
Tábor_2019 (341)
Tábor_2019 (341)
Tábor_2019 (342)
Tábor_2019 (342)
Tábor_2019 (344)
Tábor_2019 (344)
Tábor_2019 (346)
Tábor_2019 (346)
Tábor_2019 (347)
Tábor_2019 (347)
Tábor_2019 (348)
Tábor_2019 (348)
Tábor_2019 (350)
Tábor_2019 (350)
Tábor_2019 (351)
Tábor_2019 (351)
Tábor_2019 (352)
Tábor_2019 (352)
Tábor_2019 (354)
Tábor_2019 (354)
Tábor_2019 (355)
Tábor_2019 (355)
Tábor_2019 (356)
Tábor_2019 (356)
Tábor_2019 (358)
Tábor_2019 (358)
Tábor_2019 (359)
Tábor_2019 (359)
Tábor_2019 (360)
Tábor_2019 (360)
Tábor_2019 (362)
Tábor_2019 (362)
Tábor_2019 (363)
Tábor_2019 (363)
Tábor_2019 (364)
Tábor_2019 (364)
Tábor_2019 (365)
Tábor_2019 (365)
Tábor_2019 (366)
Tábor_2019 (366)
Tábor_2019 (368)
Tábor_2019 (368)
Tábor_2019 (373)
Tábor_2019 (373)
Tábor_2019 (374)
Tábor_2019 (374)
Tábor_2019 (376)
Tábor_2019 (376)
Tábor_2019 (378)
Tábor_2019 (378)
Tábor_2019 (379)
Tábor_2019 (379)
Tábor_2019 (381)
Tábor_2019 (381)
Tábor_2019 (382)
Tábor_2019 (382)
Tábor_2019 (383)
Tábor_2019 (383)
Tábor_2019 (387)
Tábor_2019 (387)
Tábor_2019 (389)
Tábor_2019 (389)
Tábor_2019 (396)
Tábor_2019 (396)
Tábor_2019 (398)
Tábor_2019 (398)
Tábor_2019 (399)
Tábor_2019 (399)
Tábor_2019 (400)
Tábor_2019 (400)
Tábor_2019 (401)
Tábor_2019 (401)
Tábor_2019 (402)
Tábor_2019 (402)
Tábor_2019 (403)
Tábor_2019 (403)
Tábor_2019 (405)
Tábor_2019 (405)
Tábor_2019 (406)
Tábor_2019 (406)
Tábor_2019 (407)
Tábor_2019 (407)
Tábor_2019 (409)
Tábor_2019 (409)
Tábor_2019 (410)
Tábor_2019 (410)
Tábor_2019 (411)
Tábor_2019 (411)
Tábor_2019 (412)
Tábor_2019 (412)
Tábor_2019 (414)
Tábor_2019 (414)
Tábor_2019 (415)
Tábor_2019 (415)
Tábor_2019 (418)
Tábor_2019 (418)
Tábor_2019 (419)
Tábor_2019 (419)
Tábor_2019 (431)
Tábor_2019 (431)
Tábor_2019 (433)
Tábor_2019 (433)
Tábor_2019 (434)
Tábor_2019 (434)
Tábor_2019 (435)
Tábor_2019 (435)
Tábor_2019 (437)
Tábor_2019 (437)
20190731_123306
20190731_123306
20190731_122201
20190731_122201
DSC_0062
DSC_0062
DSC_0061
DSC_0061
DSC_0060
DSC_0060
DSC_0059
DSC_0059
DSC_0058
DSC_0058
DSC_0057
DSC_0057
20190731_120924
20190731_120924
20190731_120836
20190731_120836
20190731_120046
20190731_120046
20190731_115647
20190731_115647
20190731_114719
20190731_114719
Tábor_2019 (537)
Tábor_2019 (537)
Tábor_2019 (538)
Tábor_2019 (538)
Tábor_2019 (539)
Tábor_2019 (539)
Tábor_2019 (540)
Tábor_2019 (540)
Tábor_2019 (542)
Tábor_2019 (542)
Tábor_2019 (543)
Tábor_2019 (543)
DSC_0053
DSC_0053
DSC_0052
DSC_0052
DSC_0051
DSC_0051
DSC_0050
DSC_0050
20190731_111426
20190731_111426
20190731_111425
20190731_111425
20190731_111423
20190731_111423
20190731_111421
20190731_111421
DSC_0049
DSC_0049
DSC_0048
DSC_0048
DSC_0046
DSC_0046
20190731_111318
20190731_111318
DSC_0045
DSC_0045
20190731_111255
20190731_111255
20190731_111122
20190731_111122
20190731_110823
20190731_110823
20190731_110526
20190731_110526
20190731_110519(0)
20190731_110519(0)
20190731_110519
20190731_110519
DSC_0039
DSC_0039
Tábor_2019 (544)
Tábor_2019 (544)
DSC_0038
DSC_0038
Tábor_2019 (546)
Tábor_2019 (546)
DSC_0037
DSC_0037
20190731_110104
20190731_110104
DSC_0035
DSC_0035
20190731_110028
20190731_110028
Tábor_2019 (548)
Tábor_2019 (548)
20190731_110011
20190731_110011
20190731_105824
20190731_105824
20190731_105816
20190731_105816
20190731_105623
20190731_105623
20190731_105148
20190731_105148
20190731_105040
20190731_105040
20190731_105034
20190731_105034
20190731_105023
20190731_105023
Tábor_2019 (549)
Tábor_2019 (549)
Tábor_2019 (550)
Tábor_2019 (550)
Tábor_2019 (552)
Tábor_2019 (552)
DSC_0033
DSC_0033
DSC_0031
DSC_0031
Tábor_2019 (553)
Tábor_2019 (553)
Tábor_2019 (554)
Tábor_2019 (554)
20190731_104325
20190731_104325
20190731_104313
20190731_104313
Tábor_2019 (556)
Tábor_2019 (556)
20190731_104250
20190731_104250
20190731_104220
20190731_104220
Tábor_2019 (557)
Tábor_2019 (557)
Tábor_2019 (558)
Tábor_2019 (558)
Tábor_2019 (559)
Tábor_2019 (559)
Tábor_2019 (560)
Tábor_2019 (560)
20190731_103926
20190731_103926
20190731_103902
20190731_103902
20190731_103646
20190731_103646
DSC_0026
DSC_0026
DSC_0025
DSC_0025
Tábor_2019 (562)
Tábor_2019 (562)
DSC_0021
DSC_0021
20190731_103107
20190731_103107
20190731_103102
20190731_103102
Tábor_2019 (563)
Tábor_2019 (563)
20190731_102816
20190731_102816
Tábor_2019 (564)
Tábor_2019 (564)
20190731_102734
20190731_102734
20190731_102729
20190731_102729
20190731_102728
20190731_102728
Tábor_2019 (566)
Tábor_2019 (566)
Tábor_2019 (567)
Tábor_2019 (567)
Tábor_2019 (568)
Tábor_2019 (568)
Tábor_2019 (570)
Tábor_2019 (570)
Tábor_2019 (571)
Tábor_2019 (571)
Tábor_2019 (572)
Tábor_2019 (572)
20190731_101717
20190731_101717
20190731_101714
20190731_101714
20190731_101634
20190731_101634
20190731_101628
20190731_101628
Tábor_2019 (574)
Tábor_2019 (574)
Tábor_2019 (575)
Tábor_2019 (575)
20190731_101500
20190731_101500
Tábor_2019 (576)
Tábor_2019 (576)
Tábor_2019 (577)
Tábor_2019 (577)
20190731_101009
20190731_101009
Tábor_2019 (579)
Tábor_2019 (579)
Tábor_2019 (580)
Tábor_2019 (580)
Tábor_2019 (582)
Tábor_2019 (582)
Tábor_2019 (583)
Tábor_2019 (583)
Tábor_2019 (584)
Tábor_2019 (584)
Tábor_2019 (585)
Tábor_2019 (585)
Tábor_2019 (586)
Tábor_2019 (586)
Tábor_2019 (588)
Tábor_2019 (588)
Tábor_2019 (589)
Tábor_2019 (589)
Tábor_2019 (590)
Tábor_2019 (590)
Tábor_2019 (592)
Tábor_2019 (592)
Tábor_2019 (593)
Tábor_2019 (593)
Tábor_2019 (594)
Tábor_2019 (594)
Tábor_2019 (595)
Tábor_2019 (595)
Tábor_2019 (597)
Tábor_2019 (597)
Tábor_2019 (598)
Tábor_2019 (598)
Tábor_2019 (599)
Tábor_2019 (599)
Tábor_2019 (601)
Tábor_2019 (601)
Tábor_2019 (602)
Tábor_2019 (602)
Tábor_2019 (603)
Tábor_2019 (603)
Tábor_2019 (604)
Tábor_2019 (604)
Tábor_2019 (605)
Tábor_2019 (605)
Tábor_2019 (606)
Tábor_2019 (606)
Tábor_2019 (608)
Tábor_2019 (608)
Tábor_2019 (609)
Tábor_2019 (609)
Tábor_2019 (610)
Tábor_2019 (610)
Tábor_2019 (612)
Tábor_2019 (612)
Tábor_2019 (613)
Tábor_2019 (613)
Tábor_2019 (614)
Tábor_2019 (614)
Tábor_2019 (616)
Tábor_2019 (616)
Tábor_2019 (617)
Tábor_2019 (617)
Tábor_2019 (618)
Tábor_2019 (618)
Tábor_2019 (619)
Tábor_2019 (619)
Tábor_2019 (620)
Tábor_2019 (620)
Tábor_2019 (621)
Tábor_2019 (621)
Tábor_2019 (622)
Tábor_2019 (622)
Tábor_2019 (624)
Tábor_2019 (624)
Tábor_2019 (625)
Tábor_2019 (625)
Tábor_2019 (626)
Tábor_2019 (626)
Tábor_2019 (627)
Tábor_2019 (627)
Tábor_2019 (628)
Tábor_2019 (628)
DSC_0010
DSC_0010
Tábor_2019 (629)
Tábor_2019 (629)
DSC_0008
DSC_0008
Tábor_2019 (630)
Tábor_2019 (630)
20190731_092902
20190731_092902
20190731_092845
20190731_092845
20190731_092844
20190731_092844
20190731_092838
20190731_092838
Tábor_2019 (632)
Tábor_2019 (632)
20190731_092738
20190731_092738
20190731_092721
20190731_092721
Tábor_2019 (633)
Tábor_2019 (633)
20190731_092648
20190731_092648
20190731_092646
20190731_092646
Tábor_2019 (635)
Tábor_2019 (635)
Tábor_2019 (636)
Tábor_2019 (636)
Tábor_2019 (637)
Tábor_2019 (637)
Tábor_2019 (638)
Tábor_2019 (638)
Tábor_2019 (639)
Tábor_2019 (639)
Tábor_2019 (640)
Tábor_2019 (640)
Tábor_2019 (641)
Tábor_2019 (641)
Tábor_2019 (643)
Tábor_2019 (643)
Tábor_2019 (644)
Tábor_2019 (644)
Tábor_2019 (645)
Tábor_2019 (645)
Tábor_2019 (647)
Tábor_2019 (647)
Tábor_2019 (648)
Tábor_2019 (648)
Tábor_2019 (649)
Tábor_2019 (649)
20190731_091550(0)
20190731_091550(0)
Tábor_2019 (651)
Tábor_2019 (651)
Tábor_2019 (652)
Tábor_2019 (652)
Tábor_2019 (653)
Tábor_2019 (653)
DSC_0273
DSC_0273
DSC_0269
DSC_0269
DSC_0266
DSC_0266
DSC_0261
DSC_0261
DSC_0260
DSC_0260
20190730_150850
20190730_150850
DSC_0259
DSC_0259
DSC_0254
DSC_0254
20190730_150152
20190730_150152
20190730_150150
20190730_150150
20190730_150016
20190730_150016
20190730_145838
20190730_145838
20190730_145114
20190730_145114
20190730_142209
20190730_142209
DSC_0249
DSC_0249
DSC_0247
DSC_0247
DSC_0245
DSC_0245
20190730_120118
20190730_120118
20190730_120108
20190730_120108
20190730_114025(0)
20190730_114025(0)
20190730_113932
20190730_113932
20190730_113050
20190730_113050
20190730_111756
20190730_111756
DSC_0242
DSC_0242
DSC_0241
DSC_0241
DSC_0233
DSC_0233
DSC_0227
DSC_0227
DSC_0226
DSC_0226
DSC_0225
DSC_0225
DSC_0220
DSC_0220
DSC_0219
DSC_0219
20190730_104248
20190730_104248
20190730_104246
20190730_104246
20190730_104241
20190730_104241
20190730_104235
20190730_104235
DSC_0212
DSC_0212
20190730_103319
20190730_103319
20190730_101848
20190730_101848
20190730_101357
20190730_101357
20190730_100643(0)
20190730_100643(0)
20190730_100602
20190730_100602
20190730_100600
20190730_100600
20190730_100330
20190730_100330
20190730_100320
20190730_100320
20190730_100144
20190730_100144
20190730_100137
20190730_100137
20190730_100123
20190730_100123
20190730_100112
20190730_100112
20190730_092105
20190730_092105
20190730_091632
20190730_091632
20190730_090230
20190730_090230
20190730_090158
20190730_090158
20190730_090149
20190730_090149
20190730_085548
20190730_085548
20190730_085335(0)
20190730_085335(0)
20190730_085328
20190730_085328
20190730_085239
20190730_085239
20190730_085237(0)
20190730_085237(0)
20190730_085231
20190730_085231
20190730_085125
20190730_085125
20190729_150242
20190729_150242
20190729_142820
20190729_142820
20190729_142602
20190729_142602
20190729_142550
20190729_142550
20190729_142549
20190729_142549
20190729_141942
20190729_141942
20190729_141940
20190729_141940
20190729_135114
20190729_135114
20190729_134835
20190729_134835
20190729_134451
20190729_134451
20190729_133801
20190729_133801
20190729_133738
20190729_133738
20190729_123650
20190729_123650
20190729_094151(0)
20190729_094151(0)
20190729_094141
20190729_094141
Tábor_2019 (1)
Tábor_2019 (1)
Tábor_2019 (61)
Tábor_2019 (61)
Tábor_2019 (66)
Tábor_2019 (66)
Tábor_2019 (77)
Tábor_2019 (77)
20190801_152833
20190801_152833
Tábor_2019 (150)
Tábor_2019 (150)
Tábor_2019 (167)
Tábor_2019 (167)
20190801_124510
20190801_124510
20190801_122625(0)
20190801_122625(0)
20190801_120310
20190801_120310
Tábor_2019 (202)
Tábor_2019 (202)
20190801_115953
20190801_115953
Tábor_2019 (213)
Tábor_2019 (213)
20190801_115148
20190801_115148
20190801_115129
20190801_115129
Tábor_2019 (217)
Tábor_2019 (217)
20190801_114311
20190801_114311
Tábor_2019 (221)
Tábor_2019 (221)
Tábor_2019 (229)
Tábor_2019 (229)
Tábor_2019 (240)
Tábor_2019 (240)
Tábor_2019 (247)
Tábor_2019 (247)
Tábor_2019 (251)
Tábor_2019 (251)
20190801_113419
20190801_113419
20190801_113303
20190801_113303
Tábor_2019 (255)
Tábor_2019 (255)
20190801_112437
20190801_112437
Tábor_2019 (264)
Tábor_2019 (264)
20190801_110636
20190801_110636

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató