Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Kisiparos bál – 2007.

0 237

A „Szegvári képek, szegvári emlékek” oldal mai videóalbumában a 2007. évi kisiparos bált nézhetitek meg.

Ternai János volt a rendezvény házigazdája, a vendégek mellett köszöntötte Szegvár polgármesterét és jegyzőjét.

A Himnusz eléneklése után a bográcsos birkapörkölt vacsorát szolgálta fel a szentesi tűzoltókból avanzsálódott felszolgáló csapat, Kovács Csaba vezetésével.  

Az bál sztárvendége a Dolly Roll együttes volt. A nagy múltú zenekar műsorában felidézte a régi idők hangulatát, a kiváló slágereket. Ezen a bálon a talpalávalót a csongrádi Kabala együttes szolgáltatta.  

Most is volt tombolasorsolás, amelyet Kovács Józsefné vezetett le, a fődíj egy színes televízió volt.

A bál a szegvári Művelődési Házban volt 2007. január 27-én, a videófilmet Piti János készítette. Jó szórakozást kívánok a 13 évvel ezelőtti kisiparos bál felvételéhez! (Ez volt a kisiparos bálak történetének 28. bálja.) Ha neked is lapul a fiókodban olyan kazetta, amelyen egy több mint 20 évvel ezelőtti szegvári rendezvény felvétele van, juttasd el hozzám, s videóalbumunkban örökre fennmarad az utókornak. (A kazettát visszakapod.)

Kisiparos bál – 2007. január 27.
Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató