Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Kis hangverseny az Alapfokú Művészeti Iskolában

0 302

Kérjük vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés már több mint egy évvel ezelőtt jelent meg.


Karácsony előtt már több éve bemutatják a művészeti iskola zenetagozatának tehetséges tagjai azt, hogy mit tanultak, mit sajátítottak el, mit fejlődtek egy év alatt.
December 19-én izguló gyerekek és szurkoló, érdeklődő családtagok töltötték meg a Művelődési Ház nagytermét. A több, mint egy órás műsorban felléptek az egészen kezdők, akik néhány soros dalt adtak elő gitáron, zongorán, furulyán. Voltak a kicsit már nagyobbak, akik egy-egy rövidebb zeneművet játszottak el. És voltak azok, akik a 11 éves iskola megalakulásától tanulnak zenét. A kitartásuk és a több, mint egy évtizedes szorgalmas gyakorlás meghozta eredményét. 
Kitűnő darabokat hallgattunk gitáron, furulyán, zongorán dob kísérettel, éneket zongora kísérettel. A sok kis apróságnak, akik a szolfézs csoport énekkarában várták sorukat meg van a cél. Kitartással és rendszeres gyakorlással el lehet érni azt a színvonalat, amit a nagyok.
Az egész műsor gördülékenyen, a hangversenyek megszokott rendjében zajlott. Az ünneplőbe öltözött gyerekek meghajlással köszöntötték a közönséget, és meghajlással köszönték meg a tapsot. A színfalak mögött a zeneiskola tanárai irányították – de szinte csak a szemükkel – és izgulták végig a gyerekek előadását. Nem kis feladat az apróságokból zeneértő, zenét szerető, a hangszerét ismerő „zenészt” faragni. Itt Szegváron kiváló zenetanárok tanítanak már évek óta. Ezt mutatja a sok-sok beiratkozó gyerek létszáma is.
Kedves, meghitt, karácsonyi hangulatú estét tölthettünk együtt.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató