
Múltunkról üzennek a szegvári képek – novemberben is igényes tartalom a tízezres retró közösségben
Augusztusban – szeptemberben volt egy kis „lemorzsolódás”, de októberben tovább emelkedett a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoport taglétszáma – ha így halad, év végére lassan megközelítjük a 11 ezret. Sok kedves visszajelzést kapok a tagoktól, múltidéző csoportunk egyik értéke az aktív tagjaink közreműködése, a másik érték pedig tagjaink hűsége! Amit a közeljövőben is tudok ígérni, hogy itt silány fotókat, gagyi videókat, választási füzetet, hülyeségeket, apróhirdetéseket nem fognak látni. No, de mi az ami lesz 2025 novemberében?
Novemberben már minden nap hat állandó, hétvégén plusz kettő rovattal várom a régi szegvári fotók és filmek kedvelőit. (Így hetente már 46 állandó poszt jelenik meg!)
Akik ismernek, tudják, hogy milyen fontos számomra szülőföldem, Szegvár helyismeret kutatása, a múlt emlékeinek értékmentése, az egyes dokumentumok, fotók, videók az utókornak való megmentése. Habár munkámra néhány „gyüttmönt elöljáró” ellenszenvvel tekint, számomra Szegvár „száműzöttjeként” is fontos, hogy minél értékesebb tartalmakat minél érdekesebb formában tudjak megmutatni olvasóinknak.
Íme a november repertoár:

| Minden nap 15 órakor: | Csoportkép |
| Minden nap 16 órakor: | Kőrösi Lajos fotóarchívumából |
| Minden nap 17 órakor: | Szegvári pillanatok – Purgel Zoltán dokumentarista fotói |
| Minden nap 18 órakor: | A Művelődési Ház archívumából |
| Minden nap 19 órakor: | Lucz Ferenc fotóarchívumából |
| Minden nap 20 órakor: | Mészáros Jánosné Vajda Franciska fotóarchívumából |
| Szombatonként 14 órakor: | Videóalbum – Purgel Zoltán archív videó gyűjteménye |
| Szombatonként 15 órakor: | Vértes Judit: A tanító öröksége |
| Vasárnaponként 14 órakor: | Beslin László rendőr-sztorijai |
| Vasárnaponként 15 órakor: | Kőrösi Lajos kisfilm archívumából |
Csoportkép címmel minden nap 15 órakor egy új rovat fog megjelenni, amelyben egy-egy fotó jelenik meg (véletlen sorrendben) a 2004. és 2024. között készült óvodai csoportképekből, iskolai osztályképekből – ezzel szeretnék emlékezni a Kurca-parti Óvodában és a Szegvári Forray Máté Általános Iskolában eltöltött 20 évre. A – mindkét intézményben történt – vezetőváltást követően megbízatásom gonosz és tisztességtelen módon szűnt meg, politikai nyomásgyakorlás eredményeként. Az új (jelenlegi) intézményvezetők pedagógushoz nem méltó, gonosz viselkedést tanúsítottak felém, fittyet hányva az eltelt 20 évre, a rengeteg támogatásra, együttműködésre, és arra, hogy számomra milyen sokat jelentett az egykori óvodám és iskolám. A fotózás és gyermekek szeretete miatt vállaltam ezt a feladatot, sohasem profitorientált szándékkal végeztem ezt a feladatot, csak és kizárólag a gyerekek szeretete miatt, és csak itt, szeretett falumban, Szegváron.

Kőrösi Lajos (1936-2021.), a szegvári Ady Endre Művelődési Ház egykori vezetőjének, Szegvár posztumusz díszpolgárának színes diaarchívumából minden nap 16 órakor láthatnak egy-egy fotót. Novemberben sportesemények, ifjúsági programok és néptáncestek fotóit láthatjuk.

„Szegvári pillanatok” címmel, minden nap 17 órakor egy-egy fotóriport jelenik meg Purgel Zoltán dokumentarista fotóiból, szegvári rendezvények egyes programelemeit kiemelve. Novemberben folytatódik időrendben a fotóriport sorozat a 2007. évi programokkal, a falunapok, az elszármazottak találkozója, „A tanító öröksége” című könyv bemutatója Szentesen, a Kisboldogasszony Templomban a házassági évfordulósok miséje, az „Én ezt tudom!” alkotók kiállítása és találkozója, az október 23-i ünnepség, a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub bálja, a Kurca-parti Óvoda karácsonyi műsora. Ezután a 2008. évi programok kezdődnek: vállalkozók bálja, a Forray Máté Általános Iskola farsangja, klubdélután Vértes Judittal és végül a Kurca-parti Óvoda jótékonysági bálja.

Minden nap 18 órakor jelenik meg a „A Művelődési Ház archívumából” rovat, amelyben egy-egy képet publikálok a kultúrház 15-25 évvel ezelőtti programjairól, például ünnepségek, falunapok, kirándulások, a Művelődési Házban működő csoportok eseményei, stb.

Naponta 19 órakor a „Lucz Ferenc fotóarchívumából” rovat jelenik meg, amelyben egy-egy (korábban már publikált) fotót publikálunk Lucz Feri bácsi (1926-2014.), Szegvár posztumusz díszpolgárának dokumentarista fotóarchívumából. Feri bácsit fiatalkorától kezdve érdekelte a fotográfia, nagyon sok szegvári rendezvényen fotózott, fekete-fehér negatív filmeken megörökítette a régi május elsejéket, állami ünnepségeket, iskolai programokat, szakköri foglalkozásokat, de fotóarchívumában találtunk szegvári építmények „születéséről” is képeket. Értékes, pótolhatatlan dokumentarista fotóiért hálás neki a szegvári utókor.

Folytatódik minden nap 20 órakor a „Mészáros Jánosné Farkas Franciska, szegvári fényképész archívumából” rovat. Franciska néni Szegváron, a Szentesi út 10. sz alatti műtermében fényképezett. A fekete-fehér, barnított és utólag színezett papírképeken szegvári lakosokról készült műtermi portréfotók, igazolványképek, családi fotók, babafotók, esküvői képek, valamint egyes szegvári események riportfotói láthatók. „Fényképész Franci néni” a képeiben él tovább… – úgy, mint egy jó fényképész.

Szombatonként 14 órakor a „Videóalbum” rovatban Purgel Zoltán archív videó gyűjteményéből láthatnak egy videót.
Szombatonként 15 órakor a „A tanító öröksége” rovatban Vértes Judit: A tanító öröksége című könyvből idézünk egy-egy részt. A könyv 2007-ben jelent meg, s Vértes Judit édesapja emlékére írta. Vértes Imre tanyai tanítóként a szegvári zsigerháti iskolában tanította írni, olvasni, számolni a közeli tanyákon élő „gyerekeket”. „Apukám, ha hiányosan is, teljesítettem kérésedet, „végrendeletedet”. Te vezetted kezem. Elmentem Szegvárra, jártam az Iskolában, összegyűjtöttem az adatokat, megidéztem, átéltem az akkori időket.” – írja Vértes Judit a könyv ajánlásában.
Vasárnaponként 14 órakor jelenik meg a „Beslin László rendőr-sztorijai” rovat. Facebook csoportunkba korábban írt jó néhány rendőr-sztorit Beslin László, Szegvár egykori rendőre. Nagyon sokan olvasták ezeket a humoros és tanulságos bejegyzéseket, ezért mind az ötven írását „megmentettük” és folyamatosan megjelentetünk egy részt.
Vasárnaponként 15 órakor „Kőrösi Lajos kisfilm archívumából” teszünk közzé egy kisfilmet, amely Lajos bácsi szuper 8-as filmarchívumának digitális feldolgozásából származik. Kőrösi Lajos, a szegvári Ady Endre Művelődési Ház egykori vezetője volt, kezdeményezésemre Szegvár posztumusz díszpolgári elismerést kapott. Sajnos már csak egy film maradt, amelyen az Ady Endre Művelődési Ház látható „kívül-belül”. Aki tudja, támogassa pénzadománnyal a kisfilmek digitalizálását. Adományozni a 12600016-15224306-15139310 bankszámlára lehet. (Kedvezményezett: Purgel Zoltán. Közlemény: Lajos bácsi.)
A mai napig az alábbi filmek lettek közzétéve Kőrösi Lajos filmarchívumából:
| Film címe | Készült | Idő | Filmtekercs száma | Videó link |
|---|---|---|---|---|
| Labdarúgó mérkőzés a sportpályán | Kb. 1980-as évek eleje | 5:35 | 19. 20. | Megtekintés |
| Úttörőnek lenni jó! | Kb. 1970-es évek vége | 4:59 | 26. | Megtekintés |
| Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny | 1980. augusztus | 3:47 | 29. | Megtekintés |
| Az Ady Endre Művelődési Ház | Kb. 1980-as évek eleje | 6:56 | 28, 30. | Megtekintés |
| Ünnepi ülés a pártházban és a kultúrházban | Kb. 1980-as évek eleje | 4:14 | 20, 33. | Megtekintés |
| A Szegvár-Zsigerháti tanyasi iskola | Kb. 1980-as évek eleje | 3:56 | 23 | Megtekintés |
| Épül a szegvári tornacsarnok IV. | Kb. 1980-1981. | 13:6 | 11, 7, 15, 1. | Megtekintés |
| Épül a szegvári tornacsarnok III. | Kb. 1980-1981. | 10:39 | 9, 10, 2. | Megtekintés |
| Épül a szegvári tornacsarnok II. | Kb. 1980-1981. | 16:57 | 23, 27, 13, 16. | Megtekintés |
| Épül a szegvári tornacsarnok I. | Kb. 1980-1981. | 14:14 | 12, 8, 35, 17, 25. | Megtekintés |
| Horváth János: Beszélgetők című szobor átadása | 1981. május 1. | 7:17 | 5-6. | Megtekintés |
| Épül a víztorony – kilátás a víztorony tetejéről | Kb. 1978. | 4:47 | 31-32. | Megtekintés |
| Tűzoltó verseny a sportpályán | Kb. 1979-1982. | 3:17 | 18. | Megtekintés |
| Látogatás a szegvári kertészetben | Kb. 1980-as évek eleje | 3:16 | 34. | Megtekintés |
| Kisiparosok kiállítása | 1980. május 1. | 3:09 | 14. | Megtekintés |
| Pártrendezvény, Nemzetközi Tej Világnap | Kb. 1970-es évek vége | 2:51 | 3. | Megtekintés |
Találkozzunk novemberben is, számítok figyelmükre!
Tisztelettel és köszönettel:
Purgel Zoltán,
a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoport szerkesztője, Szegvár Nagyközség „száműzöttje”.


