Lovas fogathajtó verseny – 1980-as évek

95

Kőrösi Lajos archív filmfelvételén egy lovas fogathajtóverseny elevenedik meg előttünk, az 1980-as évekből. A lovak ereje, a hajtók ügyessége, a kocsik zötyögése és a pálya szélén izgatottan figyelő közönség mind-mind egy olyan világot idéznek, amely ma már történelem.

A régi képkockákon nem csupán egy versenyt látunk, hanem egy korszak hangulatát őrizte meg Lajos bácsi super 8-as filmfelvevője: az emberek öltözékét, a környezetet, a lovakat, a fogatokat, az ismerős arcokat és azt a közösségi élményt, amikor egy-egy ilyen esemény valódi ünnepnek számított.

A fogathathajtó verseny Szegváron, a mai derekegyházi út kezdete és a Kórógy-ér közötti füves területen, a mai üvegházak területén volt megrendezve. A filmen látható, hogy a háttérben elhalad egy MD-vonatszerelvény Szentes irányába – milyen érdekes, hogy régebben milyen hosszú vonatok jártak, sokkal többen utaztak vonattal.

„A lelkünk addig vágtat míg hajtanak a vágyak,
De hogy mindent láss, miről álmodsz rég,
Száz lóerő sem elég.
A lelkünk arra vágtat, hova hajtanak a vágyak,
Ahol győz a remény és a baj menekül,
Ülj fel egy lóra, s repülj!”

Talán vannak, akik felismerik magukat, családtagjaikat, barátaikat vagy azokat a régi ismerősöket, akik akkor még fiatalon álltak a pálya mellett. Több szegvári lovas ember és lovas fogathajtó látszik a felvételen (Gila, Magyar, Kovács család), de feltűnik mindszenti és hódmezővásárhelyi fogathajtó is. Szegvár akkori rendőre, Kacziba József is feltűnik a képkockákon. (Akinek van több információja, küldje el.) Éppen ezért különösen értékesek ezek a régi filmfelvételek: megőriznek valamit abból, ami egyszer volt, de ma már csak az emlékeinkben él.

A 7 perces kisfilm Kőrösi Lajos 42. számú filmjéről lett digitalizálva, a film „alatt” Demjén Ferenc: Lovashimnusz című zenéje hangzik fel.

A kisfilm a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban jelent meg, ide kattintva tekinthető meg.

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató