Az előző részben ismertetett katonai felmérés említi a kórógyi csárdát, melyről a következő leírást adja. „Egyedül álló vendéglő a Koroth pataknál, nem messze a hídtól”; Szentes 11 óra (5,6 km), Szegvár 13 óra (6,56 km), Derekegyháza 11 óra (5,6 km) távolságra van. Az ide tartozó térképlap – és más XVIII-XIX. századi térképek is – a Kórógytól délre, a Szentes-vásárhelyi út keleti oldalánál (a mai Vetőmag-állomás táján) jelölik az épületet. A leírás készítői erdőt itt sem találtak, csak
egy „kis kivágott bozótos” megemlítését tartották fontosnak.
A csárda épületéről a katonai leírás tehát nem sokat mond, a XIX. század elején viszont összeírták a Károlyi-család itteni birtokait, így mégis magunk elé képzelhetjük e régi vendégfogadót. Az alápincézett, tégla alapozású, vályog falazatú, nádfedeles épülethez egy kút, istálló és kocsiszín tartozott; az udvar kerítetlen volt.
A bejárat a konyhába vezetett, ahol boltozatos, tégla kéménnyel ellátott tűzhely állt. A konyhából jobbra nyílt a kisméretű vendégszoba, mely nappali megvilágítását két ólomüvegezésű, vasrácsos ablakon át kapta. Egyedül itt volt deszkapadló, a fűtést pedig (valószínűleg a konyhából fűthető), úgynevezett bögrés kemence biztosította. A konyhából balra indulva a borivó szoba következett, ennek három, szintén ólomüvegezésű ablaka volt. Itt sárból épített kemence állt; a padlózat – miként a konyhában – téglából készült.
Az ivóból nyílt a téglapadlós, egyablakos bormérő kamra; innen lehetett bejutni az utolsó, szintén egyablakos helyiségbe, mely a fogadós lakószobájaként szolgált. Itt nem említik a padló anyagát (tehát döngölt agyag lehetett), csak azt, hogy a pince lejáratának boltozata „benne van” a szobában. Minden helyiségre igaz, hogy a mennyezet deszkából készült, melyet a padláson sártapasztás borított: ezt ma hőszigetelésnek mondanánk.
A csárda berendezése – úgy tűnik – részben a kocsmáros sajátjának számított, mert igen kevés tárgy került be a leltárba: egy hosszú és egy másik asztal, két hosszú pad, egy fogas (valamennyi fenyőfából), egy kármentő, hat italkimérő edény. Inkább csak a régi nyelvezet kedvéért: volt még egy réz és egy bádog „töltsér”; egy „Csap-alávaló” (ezt a hordó csapja alá tették, hogy a csepegő bort felfogják vele); egy „kortsolya” (így nevezték azt a fa állványt, melyet a hordók rakodásakor használtak); és hat ászokfa.
Az épület alatti, téglaboltozású pincét két úton lehetett megközelíteni.
A ház külső, északi oldalán kétszárnyas ajtó nyílt a 12 fokú lépcsőre (ennek boltozata látszott a lakószobában), a bormérő kamrából pedig csigalépcső (görbe grádits) vezetett le. A pince nagyságát 100 akóban adták meg; mivel az akó űrmérték (1 akó = 54,3 l), ezzel a számmal azt jelezték, hogy a pincében mintegy 50-55 hektoliter bor tárolásához elegendő hordó helyezhető el.
A vizet az épülettől délre ásott kút biztosította, a XIX. század elején az ágas, a gém és az ostorfa fenyőből készült, de keményfából volt a két és fél öl (kb. 4,6 m) hosszú itatóvályú.
Az istálló és a kocsiszín nem sokkal a leírás előtt készült, tégla alapra építették vályog falakkal, nádtetővel. 14 lovat lehetett elhelyezni a hídlással, vályúval, és egy kis, lerekesztett helyiséggel is ellátott istállóban; a színben két kocsi fért el.
A kórógyi csárda tehát nem volt nagy épület, leginkább talán egy módosabb parasztgazda házához hasonlíthatjuk. Jelentőségét inkább az adta, hogy a korabeli viszonyok szerint gyalog mintegy 6, kocsival 3-4 órás Szentes-Vásárhely úton ez volt az egyetlen pihenési és szállás-lehetőség.
A csárdák az uradalom életében is fontos szerepet játszottak, mert az italmérés joga a XIX. században még a földesurat illette, aki azt bérbe adta a kocsmárosoknak.
Az italmérések tették lehetővé a természetbeni jövedelmek egy részének (pl. bor, pálinka) pénzzé tételétet, ezért az italméréshez szükséges felszerelés a Károlyiaké volt, míg a vendégfogadás a kocsmáros sajátjának számított a hozzávalókkal együtt: ez magyarázza azt is, hogy a fogadó felszereléseiből csak az italmérés és szállítás eszközeit vették leltárba. A csárdához tartozott egy fél jobbágyteleknyi földterület (kb. 9-10 ha) is, melyet az uradalom ingyenes használatra a mindenkori kocsmárosnak (tulajdonképpen az italméréssel az uradalomnak nyújtott segítségéért) adott.
