Szomszédságok lakossági fórumainak tapasztalatairól
Néhány hete kezdeményeztük azt a folyamatot, hogy a lakosság jobban megismerhesse az önkormányzati bizottságok munkáját, illetve kinyilváníthassa véleményét, feltárhassa közvetlen lakóhelyének problémáit a képviselőknek.
Összesen négy szomszédságban (Öregfalu, Kinizsi-telep és környéke, Réti-telep, Újfalu) jöttek létre találkozások. A Kossuth-telepi szomszédságban még szervezés alatt áll a találkozó, de hamarosan ott is sort kerítünk rá.
A részvétel nagyon vegyes volt, a Kinizsi telepi, illetve az újfalusi szomszédságokban (elég) szép számmal jelentek meg lakosok, míg a másik kettőben nagyon gyér volt az érdeklődés.
A képviselők meghívása során két szempontot vettünk figyelembe. Az egyik, hogy hol lakik, a másik pedig, hogy a lakosok kivel szeretnének beszélgetni, kihez intéznének kérdéseket.
Tapasztalataink alapján a következőket mondhatjuk el. Az emberek sajnos már hosszú évek óta igyekeznek távol maradni a közélettől. Nem akarnak véleményt nyilvánítani. Ez nagyon elgondolkodtató mindannyiunk számára.
Akik részt vettek a találkozókon, azok tudják továbbítani a szándékot, miszerint a jó kapcsolat elengedhetetlen feltétele a megfelelő információ átadás.
Ezeken a beszélgetéseken hallhattunk az önkormányzat költségvetéséről, az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság munkájáról, az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság munkájáról, konkrétan milyen támogatásokat adhatnak, meddig nyúlik a hatáskörük. Az utak állapotáról, a csatornázásról, a tervbe vett munkálatokról. Részletes, fontos információkhoz jutottak az orvosi ügyelet működésével kapcsolatosan.
Nagyon fontos kérdésként vetődött fel a közbiztonság helyzete és még sorolhatnánk.
Úgy tervezzük, hogy ezeket az Önkormányzati estéket – ha lesz igény rá – háromhavonta megrendezzük.
Kérjük a kedves lakosságot, hogy írjanak véleményt ebben a témában és a Szegvári Naplóban ezt megjelentetjük.
Keressenek fel bennünket, ha szeretnék, hogy folytassuk a munkát.
Elérhetőségeink:
Művelődési ház: Kovács Ildikó
Könyvtár: Kosztolányi Sándorné
Tanácsadó: Határné Bottyán Erika
Nagyon köszönjük a helyi képviselőknek a jó hozzáállást és azt, hogy első szóra eleget tettek a felkérésünknek!
Köszönjük a helyi önkénteseknek a szervezést, akik a szabadidejük terhére nagy lelkesedéssel vágtak bele ebbe a munkába.