Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A Művelődési Ház hírei, októberi programok

0 69

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

„Itt van az ősz, itt van újra”

Híreink

– Szeptember 2-án A Tűzköves Színjátszó Kör a budapesti Rákoscsabán vendégszerepelt nagy sikerrel. Gratulálunk! További eredményes munkát kívánunk!

– Szeptember 2. a Belevaló Klub a szentesi Lecsófőző versenyen játszóházazott, és ebben az esztendőben meghívást kaptunk a lecsófőző versenyen való részvételre is. Köszönjük a lecsót a főzőmestereinknek Halász Marcsinak és Kosztolányi Sándornénak, s nem utolsó sorban Szűcs Pistinek.

– Hazaérkezett a szeptember 10-20. között az „Én ezt tudom” I. Nemzetközi Tisza pályázat kiállítási anyaga a szerbiai Törökbecséről. Az izgalmas bemutatkozási lehetőséget a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága Közművelődési Kollégiuma támogatta, Valamint a mindszenti Önkormányzat.
A szerbiai Törökbecse és lengyel testvértelepülésünk, Lewin Brzeski amatőr alkotóinak bevonásával pályázatot hirdettünk Tisza témamegjelöléssel 2006. júliusában. A pályázatra jelentkezett 15 fotós, 8 irodalomban alkotó, és 36 alkotó a képzőművészet területéről (festő, grafikus, fafaragó és szobrász). Minden alkotó 5 alkotással nevezhetett. A pályázat első tétje a falunapokon való bemutatkozás lehetősége. A szakmai zsűri (szerb és magyar) által kiválasztott 33 alkotás utazhat Törökbecsére szeptember 10 és 20. között, illetve a legjobbnak ítélt 10 alkotó különdíjban részesült. 
A Durbincs Bábcsoport vezetője meghívást kapott a szerbiai Törökbecsére, hogy továbbképzést tartson a törökbecsei pedagógusoknak és érdeklődőknek.
Kondacs Mihályné Klári néni vezetésével működik a Művelődési Házban a Durbincs Bábcsoport. Tagjai általános iskolás gyermekek. Rendszeres részvevői a megyei bábos találkozónak. A csoport vezetője szakmai körökben is elismert alkotó. A falunapokra meglepetéssel is készültek: békabábokat táncoltattak meg a közönség nagy örömére. A bemutatót a vendég önkormányzatok és a Lengyel csoport is nagy örömmel fogadta. Köszönjük szépen!

– A Szeptember 16-i Éjszakai teljesítmény túrát Szegvárról 6-an teljesítettük. Egy fő Mindszent –Mártély távolságot, ami 10 km gyaloglást jelentett, 5 fő pedig 50 km-t gyalogolt a TISZA gátján Mindszenttől- Szegedig. Gratulálunk. Egy év múlva reméljük, hogy még többen megmérettetünk.

– Salvador Dali kiállításra szerveztünk buszos kirándulást a szegvári és a Mindszenti művészetpártoló érdeklődőkkel.

Októberi programajánlat

– Október 7-8. Népzenei minősítő régiós és országos szinten.
– Október 8. Kulbert György kiállítása a Községi Könyvtárban
– Október 10-13. VIII. Drogellenes és egészségmegőrző programsorozat. 2006-ban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a programsorozat. A felső tagozatos gyermekek rendhagyó drámafoglalkozásokon, egészséges táplálkozásra motiváló tevékenységben , és beszélgetéseken vehetnek részt a hét folyamán. A programsorozatban az együttműködéseken keresztül bekapcsolódnak a mindszenti nyolcadikosok is. A rendezvénysorozatot az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatja.

Fafaragó szakkör indul a Művelődési Házban (Szegvár, Régiposta u. 1.) 2006. október 15-én (vasárnap) délután 15 órakor. A szakkört Kulbert György fafaragó vezeti. A szakkör vezetője bevezeti az érdeklődőket a fafaragás rejtelmeibe. A szakkör látogatható korra és nemre való tekintet nélkül.
Érdeklődni és jelentkezni október 13-ig lehet személyesen, vagy a (63)6364-816-os telefonszámon, illetve a szegvarekimuv@freemail.hu címen.

„Fürge ujjak” Kötő Klub indul a Művelődési Házban (Szegvár, Régiposta u. 1.) 2006. október 15-én (vasárnap) délután 15 órakor. A klubvezető Muzsik Sándorné Zsóka, aki bevezeti az érdeklődőket a kötés fortélyaiba. A klub létrejöttét fonállal támogatja a Fürge Ujjak szerkesztősége. Érdeklődni és jelentkezni október 13-ig lehet személyesen, vagy a (63)364-816-os telefonszámon, illetve a szegvarekimuv@freemail.hu címen.

Őszi kirándulás Sopron környékére és Bécsbe

2006. október 21-23. Utazás: légkondicionált luxusbusszal. Szállás: 2-3-4 ágyas (tus/WC-s) szobák, Vakáció vendégházak, Pihenőháza Sopronban. Ellátás: félpanziós (reggeli, vacsora). Részvételi díjak: felnőtt: 19000 Ft / fő, gyermek 16500 Ft / fő, amely összeg tartalmazza az utazást, a szállást és az ellátást. 
Program: Nagycenk, Fertőd, Sopron, Kismarton, Schönbrunni kastély. Érdeklődni és jelentkezni lehet telefonon (30)9120-976 (15 óra után), vagy a (63)364-816 telefonszámon, illetve a szegvarekimuv@freemail.hu  címen. Jelentkezési határidő: 2006. október 5. (Foglaló: 5000 Ft / fő.) Fizetési határidő: 2006. október 10.

Bevásárló út Szabadkára

2006. november 11-én reggel 5.15 órakor.  Részvételi díj
2000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Kovács Ildikónál lehet személyesen, vagy a (63)364-816-os telefonszámon a részvételi díj befizetésével 2006. november 9-ig.

– Október 21. 16 órakor Szegvári fotósok kiállítása nyílik a volt Vármegyeházán. A kiállítást Zbigniew Głuszczak koordinálja. Önt is szeretettel várjuk. A kiállítás megtekinthető naponta 15-17 óra között október 31-ig. 
– Október 27. Régészeti emlékeink Szegváron kiállítás
– Október 28. A nagy sikerre való tekintettel október 28-án 18 órakor Mindszenten a Tisza Művelődési Házban bált szervezünk a vajdasági Martonosi Révész együttes közreműködésével. A báli programban szerepel a Lisette Collection esküvői ruhabemutató. A vacsora sültek és sütemény. A részvételi díj: 2500 Ft. Jegyelővétel és helyfoglalás a szegvári Művelődési Házban is Kovács Ildikónál, illetve a szegvarekimuv@freemail.hu címen.
– Október 30 és november 4. között Őszi Varázs címmel szünidei programot szervez a Belevaló Klub és a Községi Könyvtár (részletek a plakátokon).

– Színházrajongók figyelem! 
Az Operaházba szervezünk kirándulást, egyenlőre még üres helyekkel.
– A Hastánc Klub vasárnaponként 17 órától a Művelődési Házban Kulbertné Fúvó Andrea lelkes vezetésével zajlik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

– Újra akkreditált Drámajáték-vezetői tanfolyamot hirdetünk 2006. őszére. Kísérjék figyelemmel plakátjainkat!
– Vegyék igénybe szolgáltatásainkat, rendezzék a Művelődési Házban családi eseményeiket. Igényeljék asztalainkat, székeinket rendezvényeikre!
– Az Életmód Klub az alábbi időpontban tarja foglalkozását gyermekfoglalkoztatóval egybekötve: október 4. és 18. Várunk minden érdeklődőt!

A Művelődési Ház nyitva tartása:

– Hétfő: 9- 20 óráig
– Kedd: 11-20 óráig
– Szerda: 9- 20 óráig
– Csütörtök: 9- 20 óráig
– Péntek: 14-20 óráig
– Szombat: Zárva
– Vasárnap: 15-20 óráig

A hivatalos nyitva tartástól eltérni csak a Művelődési Ház munkatársaival egyeztetve lehet. Kérjük szíves megértését!
2006-ban – mint már bizonyára tudják – Teleház létesült a Művelődési Házban a Kurca-Völgye Egyesület és a Fiatal Gazdák Országos Szövetsége közreműködésével. Az eMagyarország pont bővült ki gépekkel és szolgáltatásokkal.
Érdeklődjön személyesen a lehetőségekről! Kérjük, hogy óvja a berendezéseket, s erre figyelmeztesse társait is! A Művelődési Ház nyitva tartási idejében vehetik igénybe szolgáltatásainkat!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk. 
Érdeklődjenek személyesen, vagy a (63)364-816-os telefonon, mely üzenetrögzítőként és fax-készülékként is működik. A Művelődési Ház e-mail címe: szegvarekimuv@freemail.hu 

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató