Megkérdeztük a polgármestert
A Szegvári Napló riportja
Sok minden történt a 2020-as évben, gondoljunk a legnagyobb kihívásra, a járványra. Emellett működnie kellett a községnek, az intézményekben végezni a feladatokat. Fontos döntéseket hozni. A Képviselő-testületi ülésen elhangzottakat közöltük újságunkban az olvasóink tájékozódhattak a döntésekről.
Szeretnénk megkérni polgármesterünket, hogy összegezze az évet.
– Mik voltak a nehézségek az év során?
Az évkezdéskor még nem is sejtettük mi vár ránk egy pár hónapon belül. Hallottunk már a kínai vírushelyzetről, de nagyon távolinak gondoltuk. Mondhatnám azt, hogy az országot és minket szegváriakat is hirtelen, és váratlanul ért a járvánnyal összefüggésben hozott Kormányzati intézkedés. Szerencsére a tavaszi időszakban nem volt Szegváron egyetlen egy fertőzött sem. A második hullám során sajnos már mi sem kerülhettük el a fertőzést, de ami még szomorúbb, hogy már halálos áldozattal is járt.
A munkánkat tovább nehezítette, hogy több kolléga elhagyta a hivatalt. A pótlásuk sok energiát és időt vett el a fontosabb feladatok elől. Szerencsére most már arról tudok beszámolni, hogy teljes a létszám, és minden munkakört hozzáértő szakemberrel sikerült betölteni. Ennek kapcsán a diplomás munkatársak létszáma duplájára nőtt.
A koronavírus kapcsán hozott Kormányzati intézkedés következtében elvonásra került a gépjárműadó helyben maradó része, ami több mint 10 millió forint bevételkiesést jelentett. Ez tovább nehezítette az önkormányzatunk helyzetét. Ennek kapcsán az önként vállalt feladatok egy részét nem tudtuk teljesíteni: pl. sport és civilszervezetek, valamint az első lakáshoz jutók támogatása, a 70 éven felüliek egyszeri karácsonyi ajándéka.
Rengeteg problémát kellett elhárítanunk az idei évben. A legnagyobb kihívást az óvodakonyha beruházásával kapcsolatban merült fel, ami sok időt és pénzt igényelt. Most már arról tudok beszámolni, hogy a működési engedély kiadásához várjuk a hatósági hozzájárulást. Bízom benne, hogy jővő év elejétől használatba tudják végre venni.
Gondolom, a kedves szegváriak még emlékeznek arra, hogy az sem segítette a munkánkat, hogy az év első felében sok támadás érte a testületet, önkormányzati dolgozókat és személy szerint engem is. Szerencsére ennek vége, és most már teljes egészében tudunk koncentrálni az előttünk álló feladatokra.
– Melyek voltak megítélésed szerint a fontos eredmények a 2020-as évben?
Elsődlegesen a pályázatokat szeretném kiemelni.
Pusztai-féle szélmalom rekonstrukciója
A Népi Építészeti Program Teleki László Alapítvány által kiírt pályázaton közel 20 millió forintot nyertünk szélmalom tetőszerkezetének, fordítólapátjának, szélkerekének felújítására.
Magyar Falu Program
– Önkormányzati tulajdonban lévő útfelújításra
Közel 7 millió forint összegben. A pályázatból a Batthyány utca egy része, Kórógy utca (Árpád utca és Széchenyi utca kereszteződésétől a Batthyány utcáig) felújítása történik, tervek szerint jövő év első felében.
– Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Civil szervezet használatában, helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan felújításának támogatása alcímben pályázatot nyújtott be a Szép Öregkor Nyugdíjasok Egyesülete. A régi Bölcsőde épülete több civil egyesületnek is otthont ad, a pályázat során az épületben található női öltöző vizesblokkjának felújítása, valamint 8 ablak és 1 ajtó cseréje történik. Az elnyert pályázat összege: 2,1 millió forint.
– Tanya-és falugondnoki busz beszerzése
Településünk egy FORD Transit 9 személyes gépjárműre pályázott 11,5 millió forint összegben, mely 100% támogatottságú. A pályázatból vásárolt gépjárművel a jelenlegi tanyabuszt kívánja lecserélni az önkormányzat.
– Iskolaépület felújítása
A pályázatot a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint az intézmény fenntartója adhatta be. A pályázatból az iskola öltözőjének vizesblokkja újul meg, valamint a tetőszerkezet újjáépítése történik. A pályázat teljes költsége közel 9,8 millió forint, mely 100%-ban támogatottságú.
– Önkormányzati kerékpárút építése, felújítása
A pályázatból a Mindszenti utcán lévő kerékpárút felújítása történne a Kórógy-ér és a Köztársaság utca közötti szakaszon. A térkő burkolat felszedése után az útszakasz egyenetlenségeinek helyreállítása, tömörítése történne, majd aszfalt réteggel kerül borításra.
A kerékpárút ezen szakasza 7,5 millió forintból valósul meg, mely 100% támogatottságú.
Agrárminisztérium Településfásítási Program
A program keretén belül a maximálisan pályázható 30db fát nyertünk és ültettünk el civil összefogás keretén belül három játszóterünkre (központi, Bem utcai és a Tiszai utcai).
Közfoglalkoztatási program
Ennek segítségével sikerült egy jelenkornak megfelelő (mozgáskorlátozott résszel is ellátott) mosdót építenünk, melynek átadását, ha a körülmények engedik, tavaszra tervezzük.
Téli időszakban még a tervezett padok és szemetes kukák gyártása fog megtörténni, melyeket a Kórógy-tónál és a településünk számos helyén fogunk elhelyezni.
– Erre számítottál, amikor úgy döntöttél, hogy Szegvárért akarsz dolgozni? Te is úgy látod, hogy sikerült békésebb mederbe terelni a szegváriak mindennapjait?
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azért erre még én sem gondoltam. Az első időszakban a folyamatos támadások kereszttüzében kellett a feladatokra koncentrálni. Aztán jöttek a személyi változásokkal járó nehézségek. Nem csak a hivatalban, hanem az önkormányzati cégnél is. Aztán erre még jött a koronavírus és az azzal járó intézkedések következményei, melyek még jobban megnehezítették a dolgunkat.
Erre szokták mondani, hogy a szegény embert még az ág is húzza.
Igen, most már biztosan ki tudom jelenteni, hogy már békésebb mederben folynak a mindenapjaink. Úgy vélem, azok az erőfeszítések, melyeket ennek érdekében tettünk, meghozták a gyümölcsét. Az emberek nyitottak minden újra és jóra. Ennek érdekében összefognak, és tevékenyen részt is vesznek a közéletben, mint például a körforgalom szépítés, faültetés, játszótér rendbetétel, és nem beszélve az adventi díszítésről. Mind-mind az összefogásról szól, melyet szeretnék még szélesebb körben kiterjeszteni és még több embert bevonni ilyen és ehhez hasonló munkákba. A szegvári civil egyesületek munkáit is szeretném kiemelni még a vírus okozta nehézségek ellenére is támogatták az önkormányzati munkákat. Nagyon bízok benne, hogy azon rendezvényeket, melyeket nem tudtunk megtartani, jövőre be tudjuk pótolni. Mindannyian várjuk már, hogy végre önfeledten újra együtt tudjunk kikapcsolódni.
– Mit üzensz Karácsonyra a Szegvári Napló olvasóinak?
Kívánom minden kedves szegvári lakosnak, hogy a szeretet, és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepet! Lelje meg mindenki örömét a szeretteiben és embertársaiban, hogy a karácsonyt és az új évet új szívvel és újult erővel kezdhessük!
Év végéhez közeledve szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik egész évben segítették szegvár fejlődését és az önkormányzat munkáját.
Köszönöm a polgármesteri hivatal, iskola, óvoda, Falufejlesztő Kft, művelődési ház, egészségügyi intézmények, idősek otthona dolgozóinak, és a Közfoglalkoztatási Programban résztvevőknek, hogy az idei embert próbáló körülmények között helytálltak és kiváló színvonalon látták el feladataikat.
Külön köszönöm a helyi vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, egyházaknak és magánszemélyeknek az aktív és előremutató, önzetlen támogatást!
Köszönöm a lakosság türelmét, kitartását, segítségét és fegyelmezettségét!
Meggyőződéssel hiszem, hogy az elkövetkezendő 2021-es évben is a közösségért érzett felelősség, az összefogás jellemzi majd mindennapjainkat. Ehhez kívánok jó egészséget, jókedvet, lelki békét, kitartást, biztonságot és sok szerencsét!
„Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”
(Ron Cristian)