Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Csillekeréktől a világbajnoki dobogóig – Interjú Huszka Mihállyal

2 435

Ez az interjú az internet segítségével készült, az USA-ban élő, szegvári származású, világhírű súlyemelővel, Huszka Mihállyal.

– Hosszú volt a címben jelzett út?
– Elég hosszúra sikeredett. Több, mint fél évszázada kezdődött és tart a mai napig is.
– Hogyan emlékszik vissza sportpályafutására?
– Nincs hiányérzetem. Még akkor sem, ha balszerencsés módon maradtam le 1962-ben, Budapesten a dobogó legfelső fokáról és lettem „csak” ezüstérmes, mint rá egy évvel később Svédországban a világbajnokságon.
– Melyik időszakra esett sportpályafutása?
– 1957-től 1965-ig tartott magyar színekben és nagyon sokat köszönhetek a sportnak. Bejártam az egész világot. Megadatott minden sportoló vágyálma. Szerepelhettem Olimpián. Kettőn is. 1960-ban Rómában, 1964-ben Tokióban, és helyezettként végeztem. Ebben az időszakban nagyon népszerű volt itthon a súlyemelés. Az akkori magyar válogatottban világbajnokok és helyezettek versenyeztek. Egy Magyarország-Csehszlovákia viadalra is zsúfolásig megtelt a Nemzeti Sportcsarnok.
– Hogyan került külföldre?
A tokiói olimpia után edzőséget vállaltam Ausztriában és utána pedig az Egyesült Államokban. Ahol elkezdődött a senior sportolói pályafutásom.
– Hasonlóan sikeresen?
25 alkalommal lettem senior bajnok az USA-ban és 17 senior világbajnoki címet szereztem. Örömmel mondhatom, hogy az utolsó kettőn már a magyar himnusz szólt, mert ismét magyar színekben versenyzem.
– Az Interneten a Magyar Súlyemelő Szövetség honlapján olvasható volt az edmontoni sikere. 72 évesen világcsúccsal lett világbajnok, és mint a mezőny legjobbja kiérdemelte a Grand Masters címet is!
– A senior „olimpia”, aminek hivatalosan Senior Világjátékok a neve, sikerült győznöm. Külön öröm számomra, hogy egy világhírű magyar fizikaprofesszor, Meltzer Dávid magyarul énekelte a himnuszt.
 Találkozott itthoni honfitársakkal is?
– Ó, hogyne. Például Gécsek Tibor kalapácsvető Európa bajnokkal, aki szintén győzött.
– Napjaink sportjának legsúlyosabb gondja a dopping. Mi a véleménye erről?
– Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy sem én, sem világhírű versenytársaim nem éltünk tiltott szerrel! Tisztában voltunk, hogy az életünket és egészségünket sodorjuk veszélybe. Dopping nélkül is emeltünk világcsúcsot és versenyzőtársaim nyertek Európa- és Világbajnokságot, és később olimpiát is.
– Mikor látjuk Szegváron?
– Jövőre Párizsban lesz a senior VB. Szeretnék onnan hazalátogatni. 2007-ben pedig Kazincbarcikán lesz a VB helyszíne és akkor biztosan.
– Köszönjük az interjút, és jó egészséget, sok sportsikert kívánok a magam, és a szegváriak nevében.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató